Üres szavak

2024.02.14. 09:17

Karácsony nem váltotta be az ígéretei többségét

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül, hogy a főpolgármester a 2019-es ígéreteit döntően nem valósította meg, sőt, a Tarlós István vezette Budapesthez képest a város jelentősen visszaesett.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester beszédet mond budapesti kampányindító rendezvényén az Eötvös10 Művelődési Házban 2024. február 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

Valódi zöldítés helyett csak a zöldérzetre helyezte a hangsúlyt a főpolgármester az elmúlt négy évben, kampányígéreteit ezen a területen sem valósította meg – írta meg a Metropol. Mint jelezték, sem az évi 15 ezer fa ültetését, sem érdemleges zöldítést nem valósított meg Karácsony Gergely az elmúlt négy évben, aki azt is megígérte a megválasztása előtt, hogy létrehozza Budapest legnagyobb zöldövezetét a Margit-szigettől a Római-partig, és új parkot létesít Észak-Csepelen, illetve Ferencvárosban.

A főpolgármester a 2019-es ígéreteit döntően nem valósította meg, sőt a Tarlós István vezette Budapesthez képest a város jelentősen visszaesett. A magát zöldnek valló főpolgármester évekre tönkretette Budapest zöldfelületeit a kertészek szerint – ráadásul a légszennyezettségi adatok is emelkedtek a biciklisávok okozta közlekedési dugók miatt.

A portál emlékeztetett, hogy Karácsony Gergely első döntéseinek egyike volt, hogy klímavészhelyzetet hirdetett. Ezt az ígéretét betartotta, de ehhez csak egy papírt kellett aláírnia.

A főpolgármester a valódi zöldítés helyett egy zöldszerű élménnyel kezdte gazdagítani a várost: úgynevezett méhlegelőkkel vagy legújabb nevükön virághotelekkel szórta tele Budapestet. Volt eset, hogy a kutyafuttató bánta, de ez zömében a nyílt közterületeken létesített embermagasságú gazt, illetve toklászmezőket jelentett, ami miatt rengeteg kutyás panaszkodott évekig.

A fővárosiak azóta sem láttak méhrajokat, csak temérdek gyomot és elhanyagoltságot. A szakszerűtlen területgondozás és a zöldfelületek hosszú távú elhanyagolása miatt számos kertész jelentkezett, hogy felhívja a budapestiek figyelmét arra: 

Karácsony Gergely évekre tönkreteszi a főváros zöldfelületeit.

Karácsony másik nagy önmegvalósítása a kerékpáros imázs – talán azért, mert a zöldítés érzését kelti, miközben egyetlenegy négyzetméternyi plusz zöldfelületet sem jelent, és elég hozzá pár vödör sárga festék, főleg, ha az embernek nincs városfejlesztési koncepciója. 

A főváros azonban négy év alatt szinte semmit nem zöldült, a beton vagy a térkő sem szorult vissza. A bicikliállomásokkal, forgalmirend-változásokkal a főpolgármester a levegő tisztaságára hivatkozott, de éppen ellenkezőjét érte el, úton-útfélen dugó van, így gyakran a szmog és a zajszennyezés is nagyobb lett Budapesten.

Szintén nem történt meg a Karácsony által a kampány során megígért panelprogram újraindítása, valamint nem hirdették meg a panellakások energetikai korszerűsítését támogató pályázati keretet. 

A teljes cikk ITT olvasható.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában