Postabontás

2023.12.30. 07:40

A becsületsértés határát súrolják – háborodott fel olvasónk

Idén, 2023. Szent Karácsony második napján egy olyan aljas DK-s kiadványt dobtak a postaládámba, amitől szinte hányingerem keletkezett.

Wald Kata

Képünk illusztráció

Fotó: Karnok Csaba

Figyelemmel arra, hogy „csak” 2 diplomás nyugdíjas vagyok és a nevem elé doktori cím is járul, kissé nehezményeztem, hogy december 26. napján, az ún. kék-szemetesek, akik becsületes, és tudomásom szerint meg is fizetett munkások, a szokásosnál egy fél órával előbb vitték el a papírhulladékot. Így a kiadványt elolvasás nélkül sajnos nem tudtam bedobni a kukába. No mindegy, gondoltam magamban, olvassuk el, hátha találunk benne valami érdekeset.

Érdekeset? 

Azon kívül, hogy az árnyék-miniszterelnök kiadványában 15 alkalommal találtam meg azt a szót, hogy hazugság (amit a jelenlegi kormányhoz rendelt a kiadvány szerkesztője), még azt a fáradságot sem vette - nevezzük guruló dollárnak -, hogy az ország összes választójoggal rendelkező állampolgárnak írjon, hanem a „mondd el a valóságot legalább három embernek", mint második cím megjelölésével, máris kétharmad kiadási pénzt spórolt meg vagy magának, vagy az un. guruló dollárt átadó személynek. Az arcátlanságnak itt nem ért végett. Ott folytatódott, hogy a sűrű fekete felhőbe burkolódzó árnyékkormány a becsületsértés határáig elmenve, csak negatívan akarta volna feltárni a jelenlegi kormány tevékenységét, ugyanakkor egy szót sem írt arról, hogy ő mit tenne, vagy tett volna. Röviden egy támadó, átgondolatlan butaság van becsomagolva a kiadványba, érdemi gondolatok és kivitelezési lehetőségek, továbbá Magyarország további előrelépésének konkrét meghatározása nélkül.

Személyes megjegyzéseimmel zárom gondolataimat: nem ártana, ha a szerzők az általános, avagy a középiskolai ismereteiket felelevenítenék. Így: Ne tegezzen! Ne alázzon meg! Ne utasítson!, főleg hatályos jogszabályok nélkül!

Név és cím a szerkesztőségben

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!