Postabontás

2024.03.11. 19:30

Csak a pénzt hozó övezet a fontos?! - teszi fel a kérdést olvasónk

Vasárnap, az utam során a pécsi vásártér mellett haladtam el.

Bama.hu

Fotó: hxdbzxy

Azt tapasztaltam, hogy az autósok semmit, és senkit nem tisztelve ott állnak meg, ahol éppen nekik tetszik. A védett övezet tele volt parkoló autókkal, a nemrég megépült hipermarket és a kosárlabda csarnok közötti füves területen is parkoltak, teljesen szabálytalanul. Oda egyébként is csak úgy tudnak behajtani, hogy a járdán közlekednek. 

A Pláza környékét uraló káoszról pedig jobb nem is beszélni. 

A másik rossz tapasztalatom a Hajnóczy utcában volt, ahová bababörzét hirdettek. A börzére érkezők szintén abszolút gátlástalan és neveletlen módon a járdára, a kerékpárútra álltak keresztben, azokat jórészt lezárva, vagy jobb esetben a házak előtt a parkosított területen parkoltak, részben a járdát is elfoglalva. 

Ezek után, tisztelettel kérdezem az illetékes szervek vezetőit, úgy mint rendőrség, közterület-felügyelet, hogy miért nem intézkednek arról, hogy az ilyen, tömegeket megmozgató események környékén legyen részükről jelenlét?! A közterület-felügyeletnek miért csak a belváros és az újonnan létesített, pénzt hozó övezetek - azaz fizetős parkolóhelyek - a fontosak? Lehet, hogy az egyéb, általam említett helyszíneken intézkedni, konfrontálódni kellene a renitensekkel?!

Név és cím a szerkesztőségben

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!