2016.11.13. 23:19
Lezárult az Over the Lens fotópályázat
A PÉTÁV Kft. és a Breuer Marcell Doktori Iskola szervezésében meghirdetésre került „Over the Lens” című fotópályázatra több mint 80 alkotás érkezett be. (x)
A kiírók már számos alkalommal működtek együtt olyan nagy sikerű pályázatok kapcsán (Kreatív panel; A Legjobb Panel; Gyermekek a panelben), melyek közös célja a házgyári technológiával készült épületekkel kapcsolatban felmerülő előítéletek árnyalása volt.
A pályázatra ezúttal a kiírók olyan fotókat, fotósorozatokat vártak, melyek az említett épületek ábrázolását a pécsi születésű Victor Vasarely által képviselt vizuális gondolkodással, illuzionista látásmóddal ötvözik.
A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkák beküldőinek járó díjakat a kiállítás megnyitójával egybekötött díjátadó keretében Vida János, a PÉTÁV Kft. ügyvezető igazgatója adta át november 3-án.
Az esemény a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulója és Victor Vasarely születésének 110. évfordulója alkalmából, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar Építészeti Intézete által szervezett „Let’s meet Vasarely” című, nemzetközi hallgatói munkákból összeállított kiállítás megnyitójának keretében került megrendezésre.
A fődíjat Ruprech Judit Fel című munkája nyerte, második helyezett Komlós Attila Színes televíziók című fotósorozata lett, a harmadik díjat Lehel Anita nyerte Esés című fotójával.
[caption id="" align="alignleft" width="650"] Ruprech Judit Fel
[/caption]
Különdíjban részesült Jerszi Gabriella Kollégium, Borbás Renáta Negatív-Pozitív című képe és Biczó Zsolt alkotása.
A Let’s meet Vasarely kiállítás a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar aulájában tekinthető meg (Pécs, Boszorkány utca 2.).
A díjazott fotók és a fotópályázatra érkezett pályamunkák a panelkommandó blogon is megtekinthetők (www.panelkommando.com).