Hirdetés

2024.05.17. 08:00

Átadták a Húsfeldolgozó Üzemet, munkahelyet teremtenek helyben

Legalább három munkahelyet teremtenek a május 15-én, ünnepélyes keretek között átadott Mozsgói Húsfeldolgozó üzemben. A festői környezetben található, rendezett településen több fejlesztés, sikeres projekt is zárult az elmúlt években.

PR cikk

A község önkormányzata az eddigi vágóhídi szolgáltatásán felül, erre is épülve húsfeldolgozó üzemet hozott létre, melyben helyi termékeket állítanak majd elő. A Belügyminisztérium döntésének megfelelően, a Gazdaságélénkítő Program támogatásából valósulhatott meg a fejlesztés.

Amikor Magyarország Kormánya meghirdette a közmunkaprogramot, ez a maga nevében korszakalkotó volt, amit kellett azt elértük vele. Volt időszak, amikor Mozsgó Község Önkormányzata 270 fő közfoglalkoztatottnak adott munkát. A vágóhídon 10 ezer sertést vágtunk le, ez mindig az önkormányzat fenntartásában volt, és mindig közfoglalkoztatottak dolgoztak itt 

– mondta Kovács Zsolt Vilmos polgármester.

Réthy Pál, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkára arról számolt be, hogy a helyben 2015-óta eredményesen működtetett vágópont tevékenység kiegészítésére, a korábbitól egy komplexebb gazdasági működés kialakítására nyílt lehetőség.

Az állattenyésztéstől kezdve a vágáson át, helyi sajátosságokra, ízekre alapozott, helyi termelők alapanyagainak felhasználásával történő hús feldolgozása, valamint az előállított termékek értékesítése is megvalósulhat itt 

– ismertette a gondolatait a beruházással kapcsolatban.

Mint elmondta, a településre a Magyar Falu Programból is számos forrás érkezett. Összesen több mint 122 millió forint értékben. Így közösségi tér, óvoda és szolgálati lakással kapcsolatos fejlesztés, elhagyott ingatlanok közcélra történő megvásárlása, orvosi rendelő tekintetében is fejlődhetett a község. Dr. Horváth Zoltán, Baranya Vármegye Főispánja, majd Nagy Csaba országgyűlési képviselő is elmondta vonatkozó gondolatait.

Amikor Kovács Zsolt Vilmos polgármesterrel 2015 elején először személyesen találkoztam, akkor egy olyan embert ismertem meg, aki nem ismer lehetetlent. Aki kollégáival minden pályázati lehetőséget megragad, és megtesznek mindent annak érdekében, hogy a településük fejlődhessen. 2018-ban még magam sem gondoltam volna, hogy a Magyar Falu Programból több mint 10 pályázatot fog tudni megnyerni a település. Polgármester úr minden egyes pályázat alkalmával részletesen tájékoztatott arról, hogy mik a tervek. S azt kell, hogy mondjam, ezek a pályázatok nagyon jó helyre jöttek 

– fogalmazott Nagy Csaba.

A húsfeldolgozó üzemmel kapcsolatos beruházás mintegy 210 millió forintból valósult meg. Az üzem 155 négyzetméter hasznos alapterülettel rendelkezik, éves szinten maximálisan 4800 sertés feldolgozására lesznek képesek, a saját tenyésztésen felüli hiányzó sertés mennyiséget a helyi és környékbeli őstermelők, gazdáságok bevonásával szeretnék biztosítani. A helyi önkormányzat azt vállalta, hogy a beruházás megvalósítását követően 3 év időtartamban 3 főt foglalkoztat, így húsfeldolgozó létrehozásával legalább 3 új munkahelyet teremtenek a községben.

 

Nagyberuházás a település központjában

A Mozsgói Kakasfesztivál helyszínén egy nagyberuházás zajlik jelenleg is. A mintegy 160 millió forint összköltségű projektben megvalósul egy épületcsoport, mely a nagy és kis létszámú közösségi rendezvények lebonyolítására használható. Létesül itt egy 200 négyzetméteres fedett nyitott főzőhely, épített férfi és női wc-kézmosó épület, büfé épület melyben helyet kap egy kiszolgáló és egy fogyasztó tér. A sport infrastruktúra fejlesztése kapcsán a labdarúgó csapat igényeinek kielégítésére építenek öltözőt és ahhoz kapcsolódó vizesblokkot, gyúró és közösségi helyiségekkel. A projekt másik része a kültéri kondipark is, mely már elkészült, használatba is vehető.

A fesztiválhelyszín a tervek szerint néhány héten belül elkészül, az idei rendezvényt már itt, még színvonalasabb körülmények között tartjuk majd. Az építkezés kettős hasznosítású, ezen a területen lesz majd a Helyi termék piac, melyet újra szeretnének indítani ősztől, majd hetente megtartani. A terület kirándulások kiindulási pontjának, táborhelyének is alkalmas lesz, ugyanis több futó- és sétapálya innen indul. Lesz még a területen egy épület, azzal kapcsolatban pedig arra gondoltunk, hogy jövőre sátortábort alakítunk ki itt. Így Mozsgón tudnak majd táborozni, főzni és aludni is a turisták 

– hangsúlyozta a polgármester.

 

Mozsgó ikonikus épülete új fényben ragyog

A Biedermann-kastély parkjában 1906-ban épült meg a kápolna, melynek állapota az elmúlt évtizedek alatt igencsak leromlott. Az önkormányzat a felújításra pályázatot nyújtott be, a munkálatok 2020 nyarán kezdődtek el. Az 50 millió forintot értékű projektben a kupola tér és előtere összenyitásával, kamarai koncertek, kiállítások, házasságkötések és egyéb ide illő rendezvény céljára alkalmas belső teret és parkosított környezetet alakítottak ki. Az épület elektromos ellátást és hőszivattyús padlófűtést kapott. A falakat is felújították a tetőszerkezet és az előtér mennyezete újonnan készült el. A sok munka eredményeként megújult kápolnát 2021. augusztusában adták át. A beruházás révén megszépült kápolna egy olyan közösségi térré alakult, ahol koncerteket, kiállításokat, előadásokat is lehet tartani.

Július 6-7-én újra rotyog majd a bográcsokban a mozsgói kakas

A 2024-es Mozsgói Kakasfesztivált július 6-7-én rendezik meg. Az immár 11. alkalommal megtartott program 10 sztárfellépővel, (többek között: Kelemen Kabárban, Bonanza Banzai) élő koncerttel várja a látogatókat.

A kakasfőző-verseny, a kakas-ütés és kakasröptetés a fesztivál elmaradhatatlan részét képezik, lesz még hőlégballonozás, tűzijáték, a buli hajnalig tart majd. A kakasfőző-versenyre szívesen fogadják a családok, baráti társaságok, intézmények jelentkezését. A mozsgói sportpályán július 6-án, szombaton 7 és 12 óra között lesz a verseny, melyre a nevezés díja 5 ezer forint. Ez tartalmaz egy felpucolt kövér kakast - fedett főzőhelyet – sörpadszettet. Az elkészült ételeket nívós szakmai zsűri bírálja majd, Kaba Lamin svájci mesterszakács vezetésével. Az eredményhirdetés 16 órakor lesz majd. Érdeklődni és jelentkezni a [email protected] címen és a 30/577-9129 telefonszámon lehet. Jelentkezési határidő: június 15, 12 óra.

A rendezvényre várják az árusok (étel, kézműves, játék, ruha, helyi termelők) jelentkezését is az [email protected] címre.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában