Hirdetés

2024.05.18. 08:00

Kistapolcán a lakossági igények állnak az első helyen - Folyamatos a fejlődés, ami mögé a lakosság is szívesen beáll

A fejlesztésre való akarat a polgármester vezetésével megvan a képviselő testületben, ám ez nem mindig könnyű. A folyamatos pályázás csak reményt adhat a kistapolcai lakosoknak, de az önkormányzat mindig nagy segítség volt abban, hogy igazán ne szenvedjen senki semmiben hiányt.

PR cikk

Folyamatos a foglalkoztatottság minden szempontból Kistapolcán, hisz a körülbelül kétszáz fős település állandó jelleggel fejleszt, felújít, a lehetőségeit keresi. A pályázati lehetőségeket kihasználva az elmúlt négy évben csak a Magyar Falu Program keretében nyolc pályázatot nyert a falu. Emiatt a település két utcája új hidat kapott, két utcában a járda felújítására került sor, míg a másik utcában most készül az új járda, hogy ne az úton kelljen járni a lakóknak. Egy hónappal ezelőtt kapta meg a település az új önjáró fűnyírót szintén pályázatból. Ezzel sokkal könnyebben és hatékonyabban lehet a község zöld területeinek gyepét karbantartani.

 

Lakossági igényeket teljesítenek

Arra a településvezetés kifejezetten büszke, hogy a kistapolcaiak kívánságait meghallgatják és kielégítik. Egy ilyen igény volt egy urnafal építése, melyet szintén támogatásból valósított meg a település. Így a lelapozott urnafal lehetőséget ad a hamvasztásos szertartások megtartására is, eddig erre nem volt lehetőség a településen.

A megújulás jegyében a hivatali épület akadálymentesítve lett, a felújítás mellett növényeket is ültettek a hivatal udvarába.

A közelmúltban adták át a szintén pályázati pénzből épített játszóteret. Gondolva a további beruházásokra úgy alakították ki a helyet, hogy bőven maradjon bővítési lehetőség. Tervek szerint lesz is bővítve majd az említett rész.

Az elmúlt években örvendetes módon sok gyermek született, ezért is volt nagy az öröm, amikor kiderült, hogy gondnoki szolgálattal falubuszt nyertek. A busz elsősorban a szomszéd településre szállítja az óvodásokat, iskolásokat de az ebéd szállítása és a gyógyszerek kiváltása, valamint igény szerint az idős emberek kórházba szállítását is elvégzi. Igény lenne további feladatok elvégzésére is, ám a pályázat csak ezt engedélyezi.

 

Foglalkoztatják a lakókat

Több közösségi programban is érdekelt a település lakossága. Mezőgazdasági program keretén belül vöröshagymát, fokhagymát, burgonyát és mákot gondoz az a kilenc fő, akik a programban részt vesznek. Termesztés mellett a seprűkészítés zajlik, amire a környéken nagy kereslet van.

Szakkör szinten pedig a sok ügyes kezű tud rengeteg szépséget kreálni. Az előző esztendőben papírból készített kosarakat és apróbb díszleteket készítettek, idén pedig a gyertyaöntés fortélyait igyekeznek minél magasabb szinten megtanulni. A kész termékeket pedig ajándékcsomagokban lehet megtalálni. Az igényességük megmutatkozik abban, hogy a pécsi Janus Pannonius Múzeumban is kiállítanak a munkájukból. Az alapanyagokat pályázati pénzből sikerül megvásárolni.

 

Programok rendszeresek, de szeretnének többet

Kistapolcát is a helyi könyvtár segíti ki a programok szervezésében. Farsangi játszóházak, halloweeni tökfaragás, adventi forgatagok és Mikulás ünnepségek szoktak rendszeresek lenni, de hamarosan az aktuális pünkösdi forgatag is egy szépen megszervezett nap, hiszen lovaglásra, arcfestésre lesz lehetőség az ökojátszóház mellett.

 

A falunapot szeptemberben tartják meg, ami a falu életében igen meghatározó. A jól gazdálkodásnak köszönhetően évente két alkalommal, húsvétkor és karácsonykor pénzbeli támogatást nyújt az önkormányzat a falu lakóinak. Ezzel bizonyítva, Kistapolcán tényleg mindenki értékes és fontos, a lehetőségeket pedig maximálisan igyekeznek kihasználni.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában