Sport

2010.11.05. 19:11

Ivkovicsék verték a PVSK-t

Ha csak a végeredményt nézzük, azt is mondhatjuk: papírforma eredmény született Kecskeméten – tizenegy ponttal nyert a hazai csapat, amely a bajnokságban is lényegesen jobban áll a PVSK-nál.

F.Z.

Sztojan Ivkovics gárdája meg is érdemelte a győzelmet, hiszen a játékosai (elsősorban Wittmann, Orsulics és Siricsevics) remekül játszottak, a nehéz pillanatokban sem remegett meg a kezük, s védekezésben is kőkemények voltak. Ám ha létezne egy alternatív pontszámítási rendszer, akkor a pécsieknek is kijárna minimum fél, de inkább egy pont – a baranyaiak ugyanis két feltámadást is produkáltak a meccsen, egyszer a harmadik, egyszer pedig a negyedik negyedben.

Azaz azok, akik arra számítottak, hogy az első Kecskeméti roham összeroppantja Ivica Mavrenski gárdáját, nagyot tévedtek: El-Amin és Kiss Kornél vezetésével a baranyaiak rendre összekapták magukat, és néhány egészen lehetetlen kosárral, a legjobbkor megkaparintott támadólepattanóval, labdaellopással egy-két pontra megközelítették a hazaiakat. Ám itt meg is állt a tudomány, fordítani már nem sikerült. Fájdalom, nincs alternatív pontszámítási rendszer, így marad a száraz tény: győzött a Kecskemét, a Pécs pedig öt forduló után két győzelemmel és három vereséggel áll.

            Kecskemét – PVSK-Pannonpower 77-66
                         (23-16, 18-12, 15-20, 21-18)
                Férfi kosárlabda NB. I., Kecskemét, 1200 néző
                               V.: Cziffra, Frányó, Gál

* Kecskemét: LaGrange 13/3, WITTMANN 17/9, Dénes 3, Orsulics 9/3, Bencze 6. Csere: Lakatos, Cseh, CSORVÁSI 16, Mészáros, SIRISEVICS 13/6, Pongó. Vezetőedző: Sztojan Ivkovics.
* Pécs: GLAVINIC 14/6, Kovács, EL-AMIN 22/9, Eilingsfeld 5, EEGEMONYE 15. Cs.: Hosszú, Kiss K. 3/3, Bíró, Deák, Gémes, Tóth N. 7. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.
* Kipontozódott: Dénes (39. p.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!