Sport

2011.05.04. 20:26

Vajda Anna még nem tudja, visszatér-e

Akár kiválónak is értékelhetné az idényt Vajda Anna, hiszen a Fenerbahce és az USK Praga is bajnok lett. Mégsem elégedett teljesen a Sopronban most a válogatottal edző játékos, akit a folytatásról kérdeztük.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

Talán a Pécs 2010 női kosárlabdacsapata lett volna a bajnok (és a kupagyőztes), ha ő is itt van. Vajda Anna azonban a legutóbbi szezont külföldön töltötte, előbb a Fenerbahce, majd az USK Prága együttesében szerepelt. Mindkettő megnyerte hazája bajnokságát, így akár azt is mondhatná, hogy kiváló idényen van túl, ő azonban úgy érzi, ez az év nem úgy sikerült, ahogy szerette volna.

[caption id="" align="alignleft" width="334"] Vajda Anna a Pécs 2010 mezében - nem tudni, látják-e még a pécsiek hazai pályán
[/caption]

A remek játékos most a válogatottal készül Sopronban az Európa-bajnoki pótselejtezőre. Miután a Pécs 2010-hez még élő szerződés köti (a klub engedélyével játszott külföldön), készpénznek vettük, hogy a következő szezonban már ismét a fekete-fehéreket erősíti. Ehhez képest egyelőre nem tudja, hol folytatja. 

-------------------------------------------------------------------
Ön hogyan építene csapatot a pécsi női kosarasoknak? Szavazzon a középső hasábban!
-------------------------------------------------------------------

A pécsi klub részéről Rózsa Gábor ügyvezető igazgató a Dunántúli Naplónak elmondta, azon dolgoznak, hogy megteremtsék a közönségkedvenc visszatérésének feltételeit.

– Törökül és csehül is tud jó reggelt kívánni? – kérdeztük Vajda Annától, a Pécs 2010 válogatott kosarasától, aki a legutóbbi idényben megjárta a Boszporusz partját és a Károly hidat.

– Persze! Mindjárt mondom törökül... Ah, sajnos most nem jut eszembe, túl korán van és nagyon fáradt vagyok. Csehül viszont tudom: dobro rano!

– Akkor kicsit könnyebbet: Széchenyi tér vagy Vencel tér?

– Széchenyi.

– Paprikás csirke vagy knédli?

– Oh, ez nem kérdés: paprikás csirke! Főleg nokedlivel és tejfölös uborkasalátával!

– A 2011/2012-es szezonban Pécs 2010 vagy USK Prága?

– Fogalmam sincs róla. Prága biztosan nem. Ott eddig tartott a szerződésem.

– Kölcsönben volt, igaz?

– Igen.

– Fura idénye volt, annyi szent: kezdte a Fenerben, majd némi meglepetésre januárban elbúcsúzott Isztambultól. Miért?

– A doppingbotrány után kialakult helyzet miatt úgy láttam jobbnak, ha elmegyek. Akkor ugye távozott Taurasi és Taylor, a helyükre pedig jöttek ketten. Miután limitálva van a licencek száma, a klubnál az enyémet szüntették meg. Én viszont így nem játszhattam volna a bajnokságban, csak az Euroligában, ezt pedig nem akartam. Konzultáltam Rátgéber Lászlóval, majd eljöttem.

– Eszerint nem orrolt meg Rátgéberre, aki odacsábította.

– Nem, abszolút nem! A saját magam sikerének vagy nem sikerének voltam a kovácsa.

– Utána Prágába ment. Megtalálta a számításait?

– Nem igazán. Játszottam ugyan, de a csapat olyan játékrendszert alkalmazott, amelybe nehezen tudtam beilleszkedni, nem illett az én stílusomhoz. Ez a szezon nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

– Azért két bajnoki aranyat így is begyűjtött. Postázták már Isztambulból az érmet?

– Nem. De nem is hiszem, hogy postázni fogják.

– Lehet, hogy ugyanannyira örült volna a Pécs 2010 bajnoki elsőségének, mint a Fener vagy a Prága sikerének. Követte a magyar döntőben történteket?

– Persze, követtem, bár nézni nem tudtam. Illetve a harmadik és az ötödik meccsnél édesapám a webkamerát ráirányította a tévére, így skype-on azért láttam.

– Számított arra, hogy Iványiék ekkora csatára késztetik a Sopront?

– Nyilván abban bíztam, hogy megnyerik a bajnokságot, de lássuk be, a realitás alapján a Sopron jobb csapat. Ráadásul minél tovább húzódott a döntő, annál inkább a Sopronnak kedvezett.

– Hátha kiugrasztjuk a nyulat a bokorból: jövőre már Ön is segít megnyerni a bajnoki címet?

– Nem tudom.

– Talán a sokat emlegetett tartozások miatt nem tér vissza?

– Nem szeretnék az okokról beszélni!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!