Sport

2014.04.29. 18:22

Sztojkovics Éva szerint ötmeccsesre nyúlik a bajnoki döntő

Hétfőn mérkőzés, egy nap pihenő, szerdán újabb csata: Komlón ismét összecsap egymással a PINKK Pécsi 424 és a PEAC-Pécs női kosárlabdacsapata. Ez lesz a bajnoki döntő negyedik meccse, s vendéggyőzelem esetén eldől a párharc. Iványiék sikere azonban ötödik mérkőzést hozna.

K. Mayer András (Dunántúli Napló)

A helyzet fokozódik. Hétfő délután olyan mérkőzést játszott egymással a PEAC-Pécs és a PINKK Pécsi 424, amely után többen is megjegyezték, na, ez egy jó meccs volt, s végre igazi döntős hangulat volt a csarnokban.

Igazuk volt! A játékosok szívüket-lelküket kitették a pályára, s a két szurkolótábor is mindent beleadott, nem mellékesen az első meccsen tapasztalt „fals hangoknak” is nyoma veszett. Talán a nagyobb darabok szóltak az izgága kisebbeknek, hogy hátrébb az agarakkal, ez sport, nem háború.

Mondjuk nem túl szimpatikus, hogy Roberto Hernández, a PINKK vezetőedzője lassan háborúvá teszi – igaz, szerencsére nem az ellenféllel csatázik, hanem a játékvezetőkkel. Mostani nyilatkozatát azért nem lehet hova tenni, azért nem lehet korrektként értékelni, mert egyrészt a saját viselkedésére nem tér ki (simán megérdemelt egy technikait, és nyugodtan kaphatott volna még egyet), másrészt kiderül, hogy nem is jó a memóriája. Három technikait vagy sportszerűtlen hibát most sem kapott a csapata, ráadásul elfelejtette, hogy a komlói mérkőzésen a PEAC játékosa, Abby Bishop ellen is adtak egyet az előbbiből – ugyanúgy viselkedett, mint Louella Tomlinson, vagyis ő is, Tomlinson is megérdemelte.
Nincs tehát miről beszélni, és nem is túl sportszerű bírózni egy–egy vereség kapcsán.

De térjünk vissza a kosárlabdához! A hétfői mérkőzés után a korábbi pécsi kedvencet, Sztojkovics Évát kérdeztük a meccsről, valamint arról, hogy mit vár a folytatásban.

– Nem lepett meg, hogy a PEAC-Pécs magabiztosan győzött, mert mát a mérkőzés elején láttam a hazai játékosok szemében a tüzet, láttam, hogy harapnak, éreztem, hogy nyerni fognak – mondta Sztojkovics, miközben bal karján ott csücsült Abby Bishop nevelt kislánya, Zala. – Zseljko Djokics együttese igazi csapatként funkcionált, ennek köszönhetően iszonyú erős volt, ráadásul mindig volt valaki, aki a hátán vitte a többieket. És hogy mi lesz a folytatásban? Az egyik edzőm azt mondta, a labda gömbölyű, ráadásul nők játszanak, tehát bármi lehet. De úgy érzem, nem valószínű, hogy Komlón győzni tud a PEAC-Pécs, vagyis szerintem ötmeccses lesz a döntő, az utolsót viszont megnyeri majd a hazai csapat.

Meglátjuk. Ha Sztojkovicsnak igaza lesz, akkor pénteken is lesz még dolguk a csapatoknak, a szurkolóknak. Nagy küzdelem ez az utolsó vérig.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!