Sport

2016.02.09. 11:47

MK: nyugodtan készülnek a Békéscsaba elleni meccsre

Szerdán elkezdődik a tavasz a Kozármisleny NB III.-as labdarúgócsapata számára. Németh Zsolt együttese a Magyar Kupa negyeddöntőjének első meccsén, Békéscsabán lép pályára. A csapat játékos, Kirchner Krisztián szerint nincs mitől tartaniuk.

Szakács Miklós

A Puskás Akadémia, a Diósgyőr és a Honvéd kiejtése után akár azt is gondolhatná a nagy étvágyú baranyai futballszurkoló, hogy a Békéscsaba kiejtése már-már kötelező feladat a Kozármisleny számára. Igaz, hogy egy újabb NB I.-es rivális következik, ám az OTP Bank Ligában az utolsó helyen állnak a csabaiak. Szerencsére a mislenyi játékosok másként vélekednek erről, legalábbis Kirchner Krisztián biztosan.

– Szó sincs arról, hogy biztosra mennénk, hogy előre elkönyvelnénk a továbbjutást – mondta lapunknak a középpályás. – Hogy is tehetnénk? Hiszen a párharc esélyese a Békéscsaba. Nekünk a kupaszereplés egy hatalmas ajándék, így nincs veszítenivalónk.

Kirchner azt is elárulta, Wittrédi Dávid távozása ugyan komoly érvágás, ám a siker nem egyetlen emberen múlik.

– Eddig is nagyon jó csapatmunkával jutottunk el, most is erre kell alapoznunk – jegyezte meg Kirchner. – Van egy jól működő játékunk, nekünk csak arra kell koncentrálnunk, hogy azt hozzuk. Hogy mire lesz elég, az majd kiderül, de eddig működött a rendszer.

A misleny futballistája azt is elmondta, hogy Wittrédi távozása után ismét régi posztján szerepel, a középpálya közepén.

– Szoknom kell még egy kicsit a régi-új szerepkört, de nem hiszem, hogy bármi gond lenne – mondta el a futballista.

Nem példa nélküli a mislenyi bravúr

Ha az elmúlt évtizedet vizsgáljuk, nem egyedülálló az, hogy egy nem az NB I.-ben szereplő csapat bejut a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Az akkor másodosztályú Integrál DAC például 2008-ban nemhogy a nyolc között vitézkedett, hanem elődöntőt játszott, igaz, ott a Debrecen kettős győzelemmel, 10-1-es gólkülönbséggel ejtette ki a „kiscsapatot”. Egy évvel később a szintén NB II.-es Kazincbarcikának a nyolc között a Győr jelentette a végállomást, de a kupa korábbi szakaszában az NB I.-es Vasast is kiejtette a második ligás együttes. A mislenyiekéhez hasonló bravúrt, hogy az NB III.-ból az MK negyeddöntőjébe jusson egy gárda, legutóbb 2013-ban a Létavértes hajtotta végre, a Mezőkövesd, az első osztályú Pápa és a Szolnok kiejtése után azonban a Debrecen már túl nagy falatnak bizonyult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!