Hírek

2005.07.09. 00:00

Megjött a kelta tigris

A kelta tigris, Michael Flatley magánrepülőgépe jó félórát késett. A géppuskalábú sztár szőke barátnőjével jelent meg a repülőtéren, ám a stadioni terepszemlére már nem kísérte el kedvese.

Szilágyi Ágnes

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Írek és magyarok dolgoznak, hogy minden rendben legyen a koncertre
[/caption]Flatley fiatalabb, mint öt évvel ezelőtt, amikor először elbűvölte a magyar közönséget. Miután magánrepülőgépével megérkezett Budapestre, új műsora ősbemutatójának helyszínére, a Puskás Ferenc Stadionba autózott. Mint jó gazda, megnézte a világ legnagyobb színpadának építését, amely már jó egy hete készül. Arra is szakított időt, hogy megtudja, a jelmezek és a különböző kellékek is rendben vannak-e, és megérkeztek-e rendben a felszereléseket szállító kamionok. Michael Flatley aztán udvarisan köszöntötte az őt váró tévéseket és újságírókat. Elmondta, hogy kellemes emlékeket hagyott benne Budapest. Reméli, most is, mint öt évvel ezelőtt, a közönség állva tapsolja majd
a társulatot. Arról is beszélt, hogy a táncprodukciót úgy próbálták már Londonban, hogy az egész, óriási teret betáncolják. Flatley és világhírű társulata azért Budapesten tartja az új produkció ősbemutatóját, mert a művész úgy gondolja, hogy az ír és a magyar nép hasonló tragédiákat élt át. A táncjáték egyes részei is ennek állítanak emléket, erről beszélnek tánccal. Nem sokat időzött a világhírű ír a stadionban, ezért villámkérdésekre jutott csak idő.

[caption id="" align="alignleft" width="150"] Megérkezett Flatley. Ismerkedett a Puskás Ferenc Stadionnal.
[/caption]– Milyen a helyzet Londonban a terrortámadást követően?
– Csak a tévéből és a rádióból értesültem én is a helyzetről – mesélte Flatley – írországi kastélyomból indultam Budapestre. De óriási biztonsági intézkedéseket hoztak, ezért is késett a repülőgépem. A légteret nagyon ellenőrzik, óvják.
– Együttesében egyetlen magyar táncos van, Papp Zoltán. Mivel bűvölte el önt, hogy azonnal szerződtette?
– Nagyon jól táncol. Tele van életkedvvel, energiával. Bizony akadt olyan tánc, amelyet a társulatunkból nem táncol senki. Zoltán viszont igen. Megemelem a kalapom előtte, hogy így megtanulta, tudja az írek táncát. Bevallom, a társulatból Zoli az egyik kedvencem.

A szombati előadásra a kelta tigris szülei is megérkeznek, pontosan úgy, ahogy öt évvel ezelőtt. Az előadás után Flatley és társulata Prágába utazik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!