A taxisgyilkosság vádlottja bízik az igazában
Mik ezek?
XA Pécsi Törvényszéken pénteken folytatódott B. Róbert büntetőpere, akit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolnak, éppen saját vallomása alapján: az állítja, 1995-ben ő gyilkolta meg a mohácsi illetőségű taxisnőt a Mecsekben.
Pénteken pszichológus szakértőket hallgattak meg. Egyikük a grafometriás (kérdések írásos megválaszolása alapján a kézírás elváltozásából vonnak le következtetéseket) hazugságvizsgálat eredményéről beszélt. Kifejtette, megállapításuk szerint a vádlott feltehetően nem mondott igazat, amikor arra a kérdésre felelt, hogy mindenben igazat mondott-e a vallomásában.
- Nem az igazságot mérjük, hanem a válaszokat - tette egyértelművé feladatukat a szakértő. - Az eltelt másfél évtized befolyásolhatja a vizsgálat megállapításait, elképzelhető, hogy a bűncselekmény elkövetése után egy évvel teljesen más eredményt kaptunk volna - tette hozzá.
Egy másik pszichológus-szakértő szerint a vádlott személyisége nem olyan, hogy a felgyülemlett feszültséget sokáig hordozni tudja magában - így kérdés, ha valóban ő ölt, miért furikáztatta magát azt megelőzően órákig a városban a taxisnővel. B. Róbert az egyik szakértőnek azt mondta, a bűntény napján eredetileg saját magával akart végezni, de ez a pszichológus szerint nem valószínű.
A tárgyalást márciusra napolták, akkor további szakértőket hallgatnak meg. B. Róbert a bíróság folyosóján annyit mondott lapunk, bízik benne, hogy bebizonyosodik az igaza.
A vádlott (képünkön háttal) maga jelentkezett azzal, hogy ő ölt 1995-ben – azóta azonban kételyek merültek fel, hogy valóban így történt-e
Másnak mást mondott
Korábban a bíróság más orvosszakértőket is meghallgatott: közülük ketten egyértelműen azt állították, a férfinek tévképzetei vannak, további ketten pedig nem zárták ki ennek lehetőségét. Elmondásuk alapján a férfi az apróbb részleteket illetően mindegyiküknek másképp mondta el, mi és miért történt a gyilkosság napján. Vagyis ennek alapján egyáltalán nem bizonyos, hogy a vádlott szavahihető, másképpen fogalmazva: elképzelhető, hogy beismerő vallomását csak kitalálta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. stallmajszter 2012. január 27. 18:48
Ha megesküdött az annya életére, hogy ő gyilkolt, akkor mit sz@r@kodnak vele? Egy hét főbelövés neki, oszt rendbe...
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Szalagavatók | napi menü | Traffipax | Felvételi 2012 | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Való Világ 5 | Olcsó receptek
Róluk írtunk legtöbbet
Biczó Bence | Bódis József | Csizi Péter | Hárs József | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan | Zseljko Djokic
Astronet – A nap gondolata
Abból, hogy két ember nem érti meg egymást, nem következik, hogy az egyik hibás. Beauvoir-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Pazar piték
Lágy, omlós tészta fogja körül a gazdag tölteléket, ami lehet édes és sós is. Gyümölcs, mák, dió, túró, de gomba, hús és zöldségek is kerülhetnek bele. Még tortának is készíthető!









