Október elején ismét voksolnak Kertvárosban
Mik ezek?
XA késő tavasz és a koranyár elég sok politikai eseményt tartogatott Pécsett, illetve Baranyában: volt polgármester-választás a megyeszékhelyen, lezajlott az európai parlamenti voksolás, de lehetett önkormányzati illetve országgyűlési képviselőre is szavazni. Utóbbira ismét mód nyílik hamarosan, ugyanis a baranyai 3-as választókerületben júniusban érvénytelenül zárult a voksolás. A Pécs déli részét, Kertvárost, illetve több községet – Aranyosgadányt, Görcsönyt, Gyódot, Keszüt, Kökényt, Pellérdet, Pogányt, Regenyét és Szőkét – magában foglaló körzetben ugyanis a csekély részvétel miatt nem sikerült honatyát választani.
Az Országos Választási Bizottság a közelmúltban döntött, s meghatározta a baranyai választókerület új voksolási napjait. Eszerint az első fordulóra október 4-én kerül sor. Mint a helyi választási irodán megtudtuk, akkor lesz érvényes az első forduló, ha a választópolgárok több mint 50 százaléka szavaz, eredményes pedig akkor, ha valamelyik jelölt megszerzi a szavazatok több mint felét. Ha ez nem jön össze, október 18-án rendezik a második fordulót. Itt már elegendő, ha a szavazópolgárok több mint 25 százaléka érvényesen szavaz, és a legtöbb voksot szerző jelölt lesz a körzet országgyűlési képviselője.
Bár a körzet nem változott, az október választásnak nincs köze a júniusi megmérettetéshez. Azaz minden indulni szándékozónak össze kell gyűjtenie a szükséges számú kopogtatócédulát – az idevágó jogszabály szerint legalább 750 darabot –, s szeptember 11-én délutánig le kell adnia a választási bizottságnál. Lapunk úgy tudja, két jelölt valószínűleg újra ringbe száll: a Fidesz-KDNP Kővári Jánost, míg az MSZP Tóth Bertalan indíthatja. Az ugyanakkor még kérdéses, a kisebb pártok közül melyik vág neki a megmérettetésnek.
A baranyai 3-as választókerület hivatalosan 2009 elején üresedett meg, ekkor ugyanis a bíróság jogerősen cselekvőképességét kizáró gondokság alá helyezte a balesetet szenvedett Toller Lászlót, a terület korábbi képviselőjét. Az ügy még 2007 novemberében indult: ekkor valaki névtelen elektronikus levélben kezdeményezte az eljárást a pécsi gyámhivatalnál.
Fontosabb dátumok az októberi képviselő-választáson
Augusztus 7-e: ez volt a névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítő és az ajánlószelvény kipostázásának határideje
Augusztus 12-e, 16.00 óra: a névjegyzékből való kihagyás, törlés illetve felvétel miatt eddig lehet kifogást benyújtani
Szeptember 11-e, 16.00 óra: a jelöltállítás végső határideje
Október 2-a, 16.00 óra (a második fordulónál október 16-a 16.00 óra): a módosított névjegyzék eddig tekinthető meg a polgármesteri hivatalban
Október 3-a 00.00 óra (a második fordulónál október 17-e 00.00 óra): a kampánycsend életbe lépésének ideje
Október 4-e 06.00 órától 19.00 óráig: a választás első fordulója
Október 18-a 06.00 órától 19.00 óráig: ha szükséges, a választás második fordulója
November 17-e: a választási plakátok kötelező eltávolításának határnapja
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 19 hozzászólás érkezett-
19. helmer 2009. szeptember 11. 23:38
Csepeli elvtárs, hol vannak a szelvények? Hát még a Független Kisgazdapártnak is van jelöltje Kertvárosban! Saját magát égette ezzel a jelöltséggel! Ha a Frananolo-megyében (a pártelnök megyéjében!!!) ennyire telik, mi lehet az ország többi részében? Vagy nem is indulnak jövőre?
-
18. helmer 2009. szeptember 1. 09:20
Csepeli Laci bátyánk az IKV-mentalitást köti össze némi primitív demagógiával, az ötvenes-hatvanas éveket idézve. Ő körülbelül annyit tud, hogy "mér haggyák az elvtársak, én már szóltam, hogy vigyék el a szemetet", meg hogy "gyalogos rendőröket az uccára" stb. Nyilván egy kis nyugdíjkiegészítést szeretne, ami emberileg érthető is. De előbb a szelvényeket kellene összegyűjteni. Vagy már le is adta? Tíz napja van rá...
-
17. mániának 2009. augusztus 14. 09:58
Gyűlölködés?Érdekes megnyilatkozás, azért mert tanult, hozzáértő, értünk lobbizni tudó képviselőt szeretnénk valami felsőfokú végzettség félével.
Más:Ki hatalmazott fel,hogy Ibolykázz? Nem pisiltünk együtt a homokozóban. Vagy igen?Én lettem a "mániád?"Válaszra nem tartok igényt.Szép napot -
16. mánia 2009. augusztus 14. 08:22
Mi van Ibolyka,savanyú a szőlő,mert képtelen lennél 750 kopogtatócédulát összeszedni? Pótcselekvés nálad a gyűlölködés?
-
15. antifasiszta 2009. augusztus 14. 08:12
Jól beszélsz, antikommunista!
-
14. fodor ibolya 2009. augusztus 13. 20:06
Isten óvja Kertvárost Csepeli bácsitól!
Emberek! Ez nem közös képviselet!Itt nagyobb dolgokról van szó, mint a lépcsőház villanykörtéjének cseréje!Észnél legyetek már!!!!! -
13. HAJRÁ ZÖLD BAL! 2009. augusztus 13. 19:57
Hagyjátok ezeket a szerencsétlen pártokat. Igen is van igazi jelölt: a ZÖLD BALOLDAL is indul Pécsen, Csepeli László nagyon rendes ember, ismerem személyesen. Ha valaki tudja, mi az a kétkezi munka, az Ő. Csak olvassátok a cikkeit a Naplóban, meglátjátok, mennyit törődik az itt élő emberekkel. Csepeli Laci bácsinál nincs jobb választás az országban, nemhogy Pécsen.
-
12. kertvárosi 2009. augusztus 12. 14:22
Felesleges megint ez az októberi választás. minek erre a pár hónapra .Hiszen jövő tavasszal megint meg kell ismételni. Megint egy csomo pénz elmegy.
Amugyis már két forduló is érvénytelen lett , nem tudom miből gondolják, hogy most elmennek szavazni.Én még elmentem az előzőre de most nem fogok, nincs kire szavazzak. -
11. fodor ibolya 2009. augusztus 12. 13:49
Még szerencse, hogy a Jobbik nem indul.Na de ez a Csepeli, ?????Kritikátlan.
-
10. 9-esnek 2009. augusztus 12. 11:57
szavazz te is a jobbikra
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BAMA.HU
Zsolnay Fesztivál | napi menü | Traffipax | vendéglátás | szállás | szépségápolás | ParasztParkoló | Egyetemi oldalak | Olcsó receptek | Felvételi 2012
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bánki Erik | Biczó Bence | Csizi Péter | Hoppál Péter | Imri Sándor | Iványi Dalma | Jakabos Zsuzsanna | Kővári János | Lovasi András | Matyi Dezső | Merza Péter | Mészáros Ferenc | Michelisz Norbert | Nagy Csaba | Páva Zsolt | Polics József | Rátgéber László | Solomon Okoronkwo | Tiffán Zsolt | Tóth Bertalan
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









