2008.11.27. 09:32
Romaverés: elítélték a barcsi fiatalokat
Nem találták megalapozottnak a rasszista indíttatás vádját annak az öt barcsi fiatalnak a perében, akik Szigetváron tavaly januárban megtámadtak két roma nőt. A pécsi bíróság garázdaság és testi sértés miatt szabott ki büntetést.
A Pécsi Városi Bíróságon csütörtökön ítéletet hirdettek annak az öt barcsi fiatalnak a perében, akik januárban, Szigetváron két roma származású nőre támadtak. Az ügyészség nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűntette miatt emelt ellenük vádat, a bíróság szerint azonban ezt az indítékot nem lehetett kétséget kizáróan bizonyítani.
A tizennyolc-, és huszonhárom év közötti fiatalokat ennek ellenére bűnösnek mondták ki garázdaságban, és testi sértés kísérletében. J. M.-t egy év, három évre felfüggesztett fogházra, M. R.-t egy év három hónap, K. B.-t tizenegy, S. Zs-t kilenc, M. Gy-t nyolc hónap, letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A bíró, Kovács János, a nem jogerős ítélet indoklása során kifejtette, nem volt bizonyítható, hogy a bűncselekményt megelőzően cigányok verésében állapodtak volna meg. Kitért arra is, a vádlottak a rendőrségen, és a bíróságon eltérő vallomásokat tettek, előbbiben többen is utaltak a rasszista indítékra, ezt azonban később visszavonták. Kovács János szerint a támadással a fiúknak „bátorságpróba”, „balhézás” lehetett a céljuk.
Az ügyész súlyosbításért, a vádlottak enyhítésért fellebbeztek, illetve három nap gondolkodási időt kértek.