Emlékezetes szezont zárt a PEAC-Pécs Zseljko Djokiccsal

– Milyen szájízzel gondol vissza erre a szezonra?
– Úgy, hogy sokkal több szép momentum volt benne, mint csúnya – válaszolta Zseljko Djokics, a PEAC-Pécs vezetőedzője. – A Közép-európai Ligában bejutottunk a kassai négyes döntőbe, ahol bronzérmesek lettünk, megnyertük a Magyar Kupát, a bajnokságban pedig az elődöntőben kivertük a Sopront, ami számomra akkora dolog volt, mintha a döntőben győztünk volna. És akkor még ott van az Európa-kupa, ahol bejutottunk a legjobb tizenhat közé. Vagyis úgy érzem, mindenhol sikeresek voltunk.

– Kik azok a játékosok, akikre a legbüszkébb?
– Az eredményeknél is fontosabb, hogy minden játékosunk fejlődött. Nem akarok külön neveket mondani. Mindenkire büszke vagyok, aki részt vett ebben a munkában.

– Februárban, amikor hullámvölgybe kerültek, s fel kellett forgatni a csapatot, kevesen hitték volna, hogy a végén három érmet szereznek.
– Rengeteg meccset játszottunk, az ilyen sorozatokban óhatatlanul vannak hullámvölgyek. Mi sem tudtunk mindig nyerni, nem volt olyan bő a keretünk. Februárban egyik pillanatról a másikra elveszítettük a csapatot, a Zalaegerszeg elleni bajnokin például csak négy felnőtt játékosunk volt, de innen is eljutottunk a bajnoki döntőig. Nagyon büszke vagyok rá, és nagyon örülök neki, hogy Pécsett játszották a magyar bajnokság döntőjét, nagyobb sikert el sem lehetett volna képzelni! A szezon elején már érezhető volt, hogy nem elég jónak lenni, valami szenzációsat kell csinálni ahhoz, hogy a kosárlabdát szerető pécsi szurkolókat ismét megmozgassuk, s ez sikerült.

– Vezetőedzőként kétségtelenül a legemlékezetesebb, legeredményesebb szezonján van túl.
– Amikor háromszor egymás után junior bajnokságot nyertünk, azt különleges eredménynek tartottam. Most pedig az volt nagyon különleges, hogy egy szurkoló a kupagyőzelem után megajándékozott egy bekeretezett képpel, amelyen a levágott háló darabja, és a csapatról készült fotó is ott van. Három dolog miatt is nagyon kedves ez nekem: egyrészt emlékeztet arra, hogy minden lépcsőt végigjártam, a junior csapat edzőjeként, másodedzőként, és végül vezetőedzőként is nyertem. Másrészt a másodedzőm, Imreh Ajtony még sosem volt első, mondta is, hogy ő nem hoz szerencsét – ezért ajánlottam neki ezt a sikert. Harmadrészt olyan csapattal győztünk, amelyet rövid idő alatt építettünk fel, de amelyben több olyan játékos is szerepelt, akikkel évek óta együtt dolgozom.

– Ha már megemlítette Imreh Ajtonyt: úgy hírlik, a Rátgéber Akadémián folytatja, vagyis új másodedző után kell néznie.
– Sokat tanultunk egymástól, és nagyon komoly edzőnek tartom, az akadémiának szüksége van ilyen szakemberre. Sokat kellett mellettem melóznia, ráadásul eközben az akadémián is dolgozott, ahol Rátgéber Laci szintén maximumot követelt: teljes gázt kellett adnia mindkét helyen, nulla–huszonnégy órában csinálta. Ott most kapott egy komoly ajánlatot, s én is támogatom abban, hogy azt csinálja, még ha nem is lesz majd könnyű a helyére találni valakit. Ő már elsősorban barát számomra, s csak utána a másodedzőm.

– Magasra tették a lécet a sikeres szerepléssel, ennek fényében mit vár a következő szezontól?
– Két opció lehetséges. Az egész régiónak jó lenne, ha lenne egy még erősebb, euroligás csapat – megérdemelné ez a város! A mostani szezon után ez lehetne a következő lépcsőfok, s eközben vissza kellene hozni a korábbi pécsi játékosokat is. De realista vagyok, s tudom, hogy ez nem lenne egyszerű, és tudom, mennyibe kerülne. A másik opció pedig az lehet, hogy ugyanolyan kaliberű csapattal kell nekivágni a következő idénynek, mint a mostani, s a fiatal játékosainknak még több lehetőséget kell adni. Okosabbak leszünk egy hét múlva.