Futsal

2024.03.05. 18:10

Két sokk után ismét nyertek, pénteken jöhet az Újpest

A Maglód nagy bánatára megszerezte első győzelmét az alsóházban a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata, így ha ma véget érne a 2023/24-es idény, akkor a pécsi klub megőrizné NB I.-es tagságát. A két sokk tehát már a múlté, de még hét nagyon fontos mérkőzés visszavan, ráadásul péntek este a Lauber Dezső Sportcsarnokba érkezik a pontazonossággal álló Újpest.

Móga Richárd

Forrás: PTE PEAC Futsal

Két borzasztóan fájó találkozóval indult a rájátszás a PTE-PEAC élvonalbeli futsalcsapata számára, ugyanis a Nyírbátor (3–4) és a Magyar Futsal Akadémia (2–1) ellen is utolsó percben kapott ki Élő Tibor legénysége. A sokat látott trénernek nem volt sok ideje felrázni együttesét, de szerencsére talált ellenszert a sereghajtó ellen.

Két gólt is szerzett Nospak Robert, pedig gyakorlatilag sérülten vállalta a játékot.
Két gólt is szerzett Nospak Robert, pedig gyakorlatilag sérülten vállalta a játékot.
Forrás: Hári József/FB

A kilencedik percben Bálint Gergő köszöntött be elsőként, majd öt perccel később Koller Krisztián is feliratkozott a gólszerzők közé. Röviddel később jött egy kisebb rövidzárlat, így a házigazda pillanatok alatt berámolt kettőt, de Nospak Robert nem hagyta őket sokáig ünnepelni.

A fordulást követően is Nospak nyitotta meg a gólcsapokat, aki egyébként mindvégig igencsak csúnya és fájós lábbal vállalta a játékot, ez is jól mutatja, mennyire vágyott a sikerre a baranyai alakulat.

Fájdalmas hasi görcs ellen a No-Spa, Maglód ellen meg a Nospak. 

Horváth Richárd találatának köszönhetően még szorosabb lett az ütközetet, de a hátralévő időben nem zörrent a háló, így tehát értékes győzelmet aratott a PTE-PEAC.

A pécsi klub már gőzerővel készül a péntek esti Újpest elleni csatára, amit már régi-új otthonukban, a Lauber Dezső Sportcsarnokban vívhatnak meg 20 órától. A hangulatra biztosan nem lesz panasz, pláne úgy, hogy a PTE Brass Band mindvégig jelen lesz, plusz a félidőben cheerleader bemutatót is csodálhat a publikum. Egy biztos: egy győzelem emlékezetessé tenné a nagy visszatérést.

MAG-LOG Maglódi TC–PTE-PEAC 3–4 (2–3)
Férfi Futsal NB I., alsóház. harmadik forduló. Monor. Vezette: Wittner (Karsai, ifj. Imrő). MAG-LOG Maglódi TC: Klcsó – Vékei, Milavecz, Szabó D., Jenei. Cserék: Bohonyi, Horváth R., Csóri, Nedeljkovic, Seregy, Kerepesi, Talabér, Bojic, Papp R. Vezetőedző: Tánczos Tibor. PTE-PEAC: Molnár M. – Bálint G., Molnár Cs., Nospak, Vénosz. Cserék: Wilkesz, Pápai, Palvek, Tóth M., Koller, Koronics, Bartal, Hajnal. Vezetőedző: Élő Tibor.
Gólszerzők: Vékei (16.), Milavecz (18.), Horváth R. (32.), illetve Bálint G. (9.), Koller (14.), Nospak (18., 31.).

Tóth Márk, a PEAC kiválósága: – Rossz előjelekkel indult a monori vendégjátékunk a Maglód ellen, több kulcsjátékosunk is sérült, az utolsó két meccsünket negyven másodperccel a vége előtt veszítettük el, mégis sikerült átlendültünk ezen, és megnyertük a mérkőzést. Azt hiszem, ez lehet a fordulópont, ezt a hullámot kell meglovagolnunk, és ha ezzel a mentalitással megyünk ki minden meccsre, meglesz a bennmaradás. Pénteken az Újpest ellen visszatérünk a régi-új otthonunkba. Szeretnénk ha minél több szimpatizánsunk kilátogatna a találkozóra! Nagy csata lesz, várunk mindenkit szeretettel!

Ez következik (03.08.): PTE-PEAC–Újpest FC-220Volt (20.00).

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában