Közélet

2016.02.14. 19:44

Madonna koncertfelszerelése is pécsi lehet

Címkék#harman

Bár hivatalos avatóünnepséget még nem tartottak, lapunk úgy értesült, hogy már teljes értékű termelőmunka folyik a Harman pécsi gyárában.

Kaszás Endre (Dunántúli Napló)

Híreink szerint feltöltötte az induláshoz szükséges létszámot az amerikai hangtechnikagyártó cég, és megtörtént a profi munkaerő-közvetítő által kiválasztott munkatársak felkészítése, képzése is. Az előzetes hírek szerint a társaság mintegy 200–300 fő alkalmazását tervezte első lépcsőben, és a szükséges létszámot annak ellenére nehéz volt feltölteni, hogy az Elcoteq után ezrével maradtak munka nélkül dolgozók a megyében.

A cég indulásáról szerettünk volna első kézből is információt kapni, amit lassít és nehezít, hogy a pécsi gyár kommunikációját a nemzetközi multicég központjából irányítják. Pedig lapunk úgy értesült, hogy a gyártás megkezdése igazi világhírességhez kapcsolódik, ugyanis a belső körökből származó információ szerint a popsztár Madonna legújabb koncertturnéjának felszerelését is a pécsi gyárban állították össze.

Hangtechnikában utaznak

Mint korábban megírtuk, a Harman három és fél milliárd forintos barnamezős beruházás keretében érkezett Pécsre, az Elcoteq Szilva utcai gyártelepére. A hírek szerint a pécsi gyár első körben kihangosításhoz szükséges keverőpultokat és azokhoz kapcsolódó eszközöket gyárt, ezért elsősorban hangtechnikusokat, mérnököket és technikusokat kerestek. A magasan kvalifikált szakemberek mellett az indulástól további 280–300, a gyártásban részt vevő dolgozót kerestek és választottak ki, a létszám felfutását fokozatosan tervezik. Felmerült az is, hogy a Harman a későbbiekben Pécsre összpontosítaná európai gyártóegységeit.

Szíves volt a fogadtatásuk

Mint korábban kiderült, a Harman számára egyértelműen komoly vonzerőt jelentett az egyetem jelenléte Pécsett. Amennyiben ugyanis a cég a későbbiek folyamán fejleszteni, bővíteni kívánja pécsi érdekeltségét, akkor semmiképpen nem elegendő számára a betanított munkaerő. A mérnökök és más szakemberek utánpótlására adja magát a Pécsi Tudományegyetem bázisa. A Harman számára jó példa lehet az Elcoteq korábbi vagy a BAT és a Hauni jelenleg is élő együttműködése a felsőoktatási képző intézménnyel. A város is tárt karokkal fogadta az amerikai hangtechnikagyártó céget, a közgyűlés 150 milliós támogatást szavazott meg számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!