Embert próbáló, csodálatos sportág a sziklamászás

Első gyakorlati foglalkozásunk napján dobogó szívvel autóztunk férjemmel Csobánka felé. A község fölött magasodik az Oszoly szikla, az egyik legnépszerűbb magyar mászóiskola. Itt négyes csoportokra osztottak minket, újoncokat, megkaptuk a kölcsönfelszerelést, és megismerkedtünk az oktatónkkal. Gyuszi már első alkalommal annyi információt zúdított a nyakunkba, hogy csak úgy zsongott a fejünk.
Délután minden páros mászhatott az óvoda falán. Ez az Oszoly legkönnyebb falszakasza, itt próbálgatják magukat a kezdők. Mi a férjemmel alkottunk egy partit, először én másztam, és ő biztosított. Oktatónk szúrós szemmel figyelte, kellő sűrűséggel rakom-e az úgynevezett közteseket, vagyis azokat az ékeket és kötélgyűrűket, amelyek a szikla repedéseibe téve a kötél segítségével megtartanak egy esetleges eséskor. Lassan felaraszolva az orom tetejére kikötöttem magam a fent található fémkampóhoz, amelyet szorgos kezek fúrtak a sziklába. Végül kiáltottam a páromnak, hogy jöhet. Ő aztán felfelé kiszedegette az általam betett közteseket, és a fal tetején találkoztunk. Ez csak játék volt az igazi mászáshoz képest. Nem volt nehéz a terep, nem kellett keresgélni a fogásokat és a lépéseket, nekünk mégis nagy élményt jelentett.
A következő hétvégéken megfordultunk számos Budapest környéki mászóhelyen. Egyre nehezebb feladatokat kaptunk. Megtudtam, milyen érzés egy aprócska sziklabütykön egyensúlyozni egy hasonlóan kicsi fogásba kapaszkodva. Vagy kissé remegő lábbal állni a fal közepén úgy, hogy azt érzem: innen se fel, se le. És azt is megtudtam, milyen érzés esni. Rossz. Ugyanakkor legalább meggyőződhetünk arról, hogy a jól elhelyezett biztosítóeszközök tényleg megtartanak, és az ijedtségen kívül nem esik más bajunk.
Mire eljutottunk a vizsgáig, sok mindent megtanultunk. Nem csak a mászásról, önmagunkról is. Megtanultuk legyőzni a félelmünket, kezdtünk hinni benne, hogy képesek vagyunk megvalósítani, amit terveztünk.
A sikeres vizsga után sor került az első önálló mászásra. Nem volt velünk oktató, csak mi ketten és a meghódításra váró sziklafal, amelyet végül egymást segítve küzdöttünk le. A nap végén kellemes fáradtsággal a testünkben és boldog elégedettséggel a lelkünkben indultunk haza. És őszintén mondhatom, ez az élmény még erősebben összekovácsolt minket.