Postabontás

2024.03.13. 19:30

Nem kell verseny a virágosításhoz – véli olvasónk

Wald Kata

A kép illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Mészáros János

Szerencsésnek tartom magam, mert olyan társasházban élek, ahol vannak lakók, akik különös gondot fordítanak az épület körüli zöldterület szépítésére. Többnyire idős emberek, akik közül néhányan korábban falun éltek, és a városba költözve is természetesnek tartották, hogy rendezett, szép környezet vegye őket körül. Idén is, ahogy kisütött a nap, máris megkezdték a bokrok metszését, a virágok ültetését, stb. Nem kell tehát feltétlenül a Postabontásban tett olvasói javaslatnak megfelelően versenyt rendezni ahhoz, hogy virágos legyen a panelházak környéke  Elég, ha csak olyan emberek élnek ott, akik szeretik a szépet, és szívesen áldoznak is erre az idejükből. Mi, fiatalabbak, még napközben dolgozunk, a hétvégéink is a család körüli teendőkkel telnek, de megfogadtam, hogy ha én is elérem azt a kort, és nyugdíjba vonulok, folytatom a mostani idősek által elkezdett hagyományt. Mások is vehetnének példát róluk! És köszönjük a munkájukat! 

Név és cím a szerkesztőségben

Ha érdekeset látott, hallott, mondja el nekünk! A 06 30/3511-111-es számon várjuk hívását minden hétköznap 8 és 16 óra között.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!