Hírek

2005.09.27. 00:00

A BKV sűrűnek látja, ami ritka

Nyilatkozatháború bontakozott ki a BKV és a VEKE civil szervezet között a járatritkításokról.

Vajta Zoltán

A közlekedési vállalat szerint minden rendben van. A szeptemberi menetrendek azonban mást mutatnak. Többfelé ritkábban indulnak a buszok, a trolik.

Tagadta, majd elismerte a járatritkításokat a BKV, amelyről a Reggel számolt be a múlt héten. A közlekedési vállalat legújabb közleményében forgalmi dugókkal indokolta egyes troli- és buszvonalak átszervezését. Szerintük a változtatások semmiképp sem jelentenek ritkítást. Ám ez mit sem változtat azon, hogy az utasoknak néhol többet kell várakozniuk a megállókban. Így például a 85-ös autóbusz vagy a 82-es troli vonalán. A BKV beismerte, hogy az utóbbi délutánonként valóban egy perccel ritkábban közlekedik. Kora este viszont két és fél percenként sűrűbben indul.

A 85-ös autóbusz igen zsúfolt járat. Az utasok sokszor mint a heringek, úgy préselődnek egymáshoz. Már akinek sikerül feljutnia. Merthogy olyan is van, hogy nem lehet felférni a járműre. A BKV szóvivője szerint azonban csak 60–70 százalékosan kihasznált ez a járat. A forgalmi dugó miatt pedig amúgy sem lehetett tartani a menetrendet, ezért indítják ritkábban a buszokat. Ha majd itt is lesz buszsáv, újra vissza lehet állítani a régi rendszert – ígérte a BKV. Amúgy nemrég adtak át egy sávot ennek a busznak a vonalán.

[caption id="" align="alignleft" width="320"] A közlekedési vállalat először tagadta, hogy járatritkítások lennének a fővárosban. Később elsimerték, hiszen a városháza vizsgálatot indított.
[/caption]A 79-es trolit is a dugó miatt ritkította a BKV. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szerint a torlódás miatt csak a menetidő lesz hosszabb. Ezért azonban nem szükségszerű kevesebb járművet kiadni a forgalomba. Közben más autóbuszokról is kiderült, hogy szeptembertől ritkábban közlekednek. A 146-os például az eddigi 12 helyett 15 percenként jár. A BKV a Paraméterkönyvre hivatkozva védi saját igazát. Ez a szolgáltatási szerződés melléklete, amely tartalmazza, hogy melyik járat milyen gyakran indul. Nem sérültek az ebben vállalt kötelezettségek. Így nem is lehet beszélni járatrikításokról – állítja a BKV.

A VEKE szerint viszont ez aligha érdekli a megállóban várakozó utasokat. Amúgy pedig a Paraméterkönyv csak a reggeli és a délelőtti időszakot szabályozza – állítja a civil szervezet. Elvileg az sem lenne ellentétes a dokumentummal, ha a 4-es és a 6-os villamos vagy a 7-es busz délután kettőtől este hatig egyáltalán nem járna. A BKV szerint teljes képtelenség, amit a civilek állítanak, hiszen a fővárosi önkormányzat előírja a BKV-nak az éves teljesítményt. Szász Tamás, a közlekedési vállalat szóvivője idézve a Paraméterkönyvből közölte: a BKV úgy köteles megszervezni a tömegközlekedést, „hogy az hatékonyan szolgálja az utazóközönség érdekét. Továbbá növelje a fizető utasok számát”. Szász Tamás a folyamatos támadás helyett „építő kritikát és jó ötleteket” várna a civil szervezettől.

A VEKE-munkacsoport vezetője, Vitézy Dávid szerint a BKV eddig minden javaslatukat szó nélkül lesöpörte az asztalról. Olyanokat is, amelyeket később a fővárosi önkormányzat elfogadott és elfogadtatott a BKV-val.

Ami nem kellett a civilektől a BKV-nak

- a 112-es autóbusz új végállomása a Kálvin téren – megvalósult

- a dél-pesti tömegközlekedés átalakítása – megvalósult

- az éjszakai tömegközlekedés átszervezése, bővítése – megvalósult

- a 41-es villamos fenntartása – megvalósult

- a 7-es buszcsalád és a 73-as vonalának átalakítása – folyamatban

- a dél-pesti tömegközlekedés átalakítása – megvalósult

- az éjszakai tömegközlekedés átszervezése, bővítése – megvalósult

- a 41-es villamos fenntartása – megvalósult

- a 7-es buszcsalád és a 73-as vonalának átalakítása – folyamatban Ami nem kellett a civilektől a BKV-nak A közlekedési vállalat először tagadta, hogy járatritkítások lennének a fővárosban. Később elsimerték, hiszen a városháza vizsgálatot indított. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!