Közélet

2006.01.30. 17:40

Közétkeztetés: vizsgálják a választékot

Baranya | Rövidesen a pedagógusok is beleszólhatnak majd abba, hogy mi álljon a menzai étlapon. Az iskolai büfékhez hasonlóan napirenden van a menzák átvilágítása is.

BAMA

Az iskolai büfékínálat egészségesebbé tételére vonatkozó miniszteri rendelet február elsején lép életbe. Tény ugyanis, hogy egyre több az elhízott gyerek – majdnem minden negyedik-ötödik az –, s az ifjúkorban felvett kilókat később nemigen lehet leadni. A súlyfelesleg következménye pedig gyakran szív- és érrendszeri betegség.
Kökény Mihály, népegészségügyi kormánymegbízott, a program egyik gazdája elmondta, hogy rövidesen az iskolai menzák átvilágítása is lezajlik. A szakemberek megkezdték az ajánlások kidolgozását.
Az iskolai vezetők, illetve az iskola-egészségügy szereplői a jövőben beleszólhatnak abba, hogy milyen ételkínálattal rukkoljanak elő a közétkeztetést végző cégek, sőt e kérdésben vétójogot is kapnak.
Notaisz Jánosné, a pécsi iskolaszolgálat igazgatója szerint a diák-menza örökzöld téma. Ugyanis miközben a pizzát és a milánói makarónit akár hétszer is megennék a nebulók egy héten, az egészséges táplálkozás a főzelékfélék és a párolt zöldségek felé vinné el a kínálatot. A közétkeztetést végző cégek igyekezete sokszor az otthonról hozott „szokásokon” bukik meg. Ugyanakkor a szakember elismeri, hogy az alacsony normákból olykor művészet kijönni. Azaz lazac és kivi egyelőre nem lesz a diákmenzák kiváltsága.
További információk a Dunántúli Napló keddi számában

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!