Egyéb

2005.07.22. 00:00

Alexandra harmóniában él

Nagyjából mindenki tisztában van vele, mennyire fontos a helyes táplálkozás, a sok pihenés és a rendszeres mozgás. Energiája és ideje azonban már csak keveseknek van, hogy ezt meg is valósítsák. Fitnesz-világbajnokunkat, Béres Alexandrát arról kérdeztük, ő mit tesz kondíciója és szépsége megőrzéséért.

Kocsis Tímea

Béres Alexandra ritmikus sportgimnasztikával kezdte sportolói pályáját. Már hatévesen versenyzett, később a magyar válogatott tagja lett. 1994-ben, 18 évesen megszerezte a fitnesz magyar bajnoki címet, 1996-ban pedig a sportág világ- és Európa-bajnokává avatták. 1998-ban megnyitotta első edzőtermét, majd 2002-ben a másodikat.

Bár a versenyzéssel már felhagyott, Alexandra életében ma is központi szerepet játszik a sport. Rendszeresen tart órákat, s emellett heti négyszer edz a saját örömére. Ennyi mozgás mellett különös gondot kell fordítania a kiegyensúlyozott étrendre. „A versenyzés évei alatt volt időm megismerni szervezetem igényeit. Jelenleg az egyik ételszállító cég fogásait állítom össze, s azt is eszem, és nagyon elégedett vagyok vele. Hétvégéken azonban szívesen főzök. Nagy kedvencem a szusi, amit sajnos házilag nem egyszerű elkészíteni. Ha vendégeket hívunk, előszeretettel próbálok ki új ízeket. Szeretem a grillezett húsokat, sok zöldséggel-gyümölccsel. Fehér lisztből készült termékeket és édességeket nem eszem, utóbbiak közül legfeljebb a diétás változat jöhet szóba. Korábban nagyon édesszájú voltam, de mostanra átalakult az ízlésem. Nagyon szeretek enni, de inkább a főfogásból szedek többet, és nem hagyok helyet a desszertnek.”

Alexandra életmódjában fontos szerephez jut a wellness is. Heti kétszer infraszaunázik, szívesen megy gyógyfürdőbe és időnként sókamrába is. Nyáron igyekszik a lehető legtöbb időt a szabadban, jó levegőn tölteni. Ha teheti, legalább 8–10 órát alszik naponta. „Nem tudok keveset aludni, a szervezetem egyszerűen nem elégszik meg néhány órával. Persze előfordul, hogy hét végén elmegyünk a barátokkal szórakozni, táncolni, de utána igyekszem az éjszakázást alaposan kipihenni. Egyébként nem vagyok nagy dorbézoló, szívesen megiszom egy-két pohár bort vagy száraz pezsgőt, de káros szenvedélyeim nincsenek.”

Mivel Alexandra rengeteget szerepel a nyilvánosság előtt, ügyelnie kell rá, hogy megjelenése mindig kifogástalan legyen. A sport mellett ugyanakkor nem jut ideje arra, hogy órákig szépítkezzen a tükör előtt. „Az évek során megtanultam néhány hasznos sminktrükköt. Ha reggel gyorsan kell elkészülnöm, a tea, a fogmosás, a zuhany és a sminkelés akkor sem maradhat el. Utóbbira azonban legfeljebb tíz percet szánok, további két perc a fésülködés, és már kész is vagyok. Testápolásra nem sok gondot fordítok. Mivel naponta legalább háromszor zuhanyozom, se időm, se energiám nincs folyton krémezni magamat. Persze lehet, hogy ez a jövőben még változni fog.”

Szerencsére betegség ritkán dönti le a lábáról Alexandrát. Ha úgy érzi, bujkál benne valami, akkor először mindig a C-vitamint és a szaunát hívja segítségül. Ha sem ez, sem a sport nem használ, akkor viszont bevesz valamilyen gyógyszert. Mivel édesapja orvos, édesanyja pedig egy gyógyszergyártó cégnél dolgozik fejlesztő analitikusként, van kitől tanácsot kérnie. „Tudom, hogy létezik számos alternatív gyógymód, ami hasznos és hatásos is. Az életritmusom azonban nem mindig engedi meg, hogy ezeket alkalmazzam. Ha adott időpontban helyt kell állnom valahol, akkor nem betegedhetek le. Szerencsére ismerek jó néhány meditációs technikát, amikkel akár utazás közben is tudok pihenni, regenerálódni. A sport pedig megtanított rá, hogy bárhol, bármikor képes legyek a feladatomra összpontosítani.”

Bár Alexandra nem tartja magát tökéletesnek, békében él önmagával. „Tudom, hogy vannak hiányosságaim, amiken lehetne javítani. Ennél azonban fontosabbnak tartom, hogy az ember tanulja meg elfogadni önmagát. Sokan jönnek oda hozzám azzal, hogy változtatni szeretnének. Pedig egyáltalán nem biztos, hogy az életükben valóban az a néhány pluszkiló jelenti a problémát. A lényeg a harmónia és a belső összhang.”

Névjegy

Név: Béres Alexandra Katalin Születési idő: 1976. 05. 07. Magasság: 173 cm Súly: 62 kg Családi állapota: férjezett (férje, Barna Krisztián, fotós)

Születési idő: 1976. 05. 07.

Magasság: 173 cm

Súly: 62 kg

Családi állapota: férjezett (férje, Barna Krisztián, fotós) -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!