2005.07.14. 00:00
Számítástechnika a szürke dobozon túl
Rút kiskacsa-történet a számítástechnikáé. A kezdetben szobaméretű készülékek lassan ugyan emberi léptékűre zsugorodtak, ám az utóbbi évekig a szürke dobozoknak jutott a főszerep.
Igazságtalanok lennénk persze, ha nem ejtenénk szót a kivételekről. Az Apple termékei mindig is adtak a megjelenésre, és a gyakorlatnak köszönhetően a Macintosh-gyártó ma már divatdiktátornak számít az informatikai termékek körében. Nem véletlen, hogy a neves amerikai díj, az Industrial Design Excellence Award (IDEA) kitüntetettjei között több Apple-csoda is szerepel. Az elismerés aranyfokozata járt például a rendkívül egyszerű kialakítású Apple Mac Mini számítógépnek, de a szintén arannyal jutalmazott NetGear Platinum II hálózati eszköz sem tagadhatja az Apple-hatást. A számítástechnikai kategória ezüstdíjasai között szerepel továbbá az Apple Airport Express vezeték nélküli hálózati központ, valamint a JBL OnStage hangrendszere, amit kimondottan az iPod készülékek számára terveztek.
Úgy tűnik egyébként, hogy az amerikai ipari tervezők IDEA-díjakat kiosztó zsűrije idén az egyszerűséget értékelte leginkább. A kategória harmadik aranyérmes terméke ugyanis a letisztult sushi-étkészletek formáját idéző Wacom rajzpad lett. Pedig a különleges technikai megoldásokban sem volt hiány. Az amerikai–török Inventables cég Origami nevű DVD-lejátszója például összehajtható elektronikus papírt használ. A rajzlap méretű kijelzőt használat után a lejátszó tokjába lehet visszahajtani, így nem foglal nagyobb helyet, mint a tizenkét centis korong.
Ugyancsak szép számmal szerepeltek a mezőnyben a tudományos-fantasztikus filmek hangulatát idéző megoldások. Az Asustek ezüstfokozatig jutó Vento 3600 nevű számítógépháza Darth Vader sisakját idézi, Ferrari-vörös színben. A legmerészebb megoldás alighanem mégis a BenQ Crazy Arm LCD monitorja. A bronzzal jutalmazott képernyő le sem tagadhatja a Matrix-filmekben oly kegyetlennek bizonyult őrszemekkel való rokonságát. Az LCD kijelzőre szerelt csápok persze békés természetűek. Segítségükkel webkamerát, kártyaolvasót, lámpát vagy akár ventilátort is tarthatunk ott, ahol tetszik.