Kegyes és kegyetlen hazugságok

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Még gyermekkorunkban megismerkedhettünk azzal a hiedelemmel, hogy ha hazudozáskor csurit mutatunk, akkor az elmondottak egyáltalán nem érvényesek
[/caption]Hiszen néha éppen azért nem mondunk igazat, hogy megkíméljük a másikat valamitől. Az egyenesség ugyanakkor az egyik legfontosabb emberi erény. Őszinteséget várunk a barátainktól, a családtagjainktól és természetesen a szerelmünktől is. De nem mindig és minden körülmények között. A tipikus női kérdésekre, mint például: „Szerinted kövér vagyok?” vagy: „Jól áll nekem ez a felső?” Valljuk be, csakis egyféle választ szeretnénk hallani, az igazságtól függetlenül. Az ilyen és ehhez hasonló apró füllentések a mindennapok részei, hiszen senkinek semmi kára nem származik abból, hogy elhitettük a másikkal: csinos és ellenállhatatlan.

Dr. Almási Kitty klinikai szakpszichológus szerint gyakran a különböző társadalmi szerepeinknek való megfelelés érdekében hazudunk. „A munkahelyen a magánéletünk tiszteletben tartása és megbízhatóságunk megőrzése végett sokszor azt mutatjuk, hogy minden rendben van velünk, noha esetleg válófélben vagyunk vagy anyagi gondokkal küzdünk. Ez nem bántó, hanem sokkal inkább »elvárt« hazugság, hiszen ilyen helyzetekben nincs is befogadó közeg az őszinteségre. Hazugság lehet még sok egyéb olyan dolog, ami ösztönös vágyaink, félelmeink titkolását célozza.”

Fontos kérdésekben azonban elengedhetetlen az őszinteség. Enélkül hogyan is bízhatnánk meg valakiben? A hazugságokra ráadásul előbb-utóbb fény derül, és ilyenkor alapjaiban rendülhet meg a kapcsolat. Jól, meggyőzően hazudni ugyanis nem könnyű. A lódítót elárulhatják a gesztusai, hangja remegése, csapongó tekintete. Ráadásul a legtöbb esetben egyik hazugság szüli a másikat, és a kitalált történetek fonalát egyre nehezebb követni.

Sokféle helyzet és indíték kényszeríthet füllentésre. A gyerekeknél gyakori cél a szülői fenyítés elkerülése, a büntetéstől való félelem. A kicsik nagy része még nem előre megfontoltan és kitervelten hazudik, hanem inkább ötletszerűen. Ezért aztán gyakori a lebukás, amit általában alapos fejmosás követ. Bár a gyerekeknek könnyebben elnézik a füllentést, többségük gyorsan megtanulja, hogy hazudni nem szabad. Más a helyzet a tudatosan mások megtévesztésére törekvő felnőttekkel. Vannak, akik a munkahelyi érvényesülésért forgatják köpönyegüket mindig a megfelelő irányba, míg mások hódításaik érdekében vetnek be gátlástalanul minden eszközt.

A felmérések szerint a leggyakoribb hazugságokkal elkövetett hibáinkat próbáljuk leplezni. Második helyen állnak a színlelt érzelmek, míg a harmadikon az elkésésre kitalált magyarázatok. Az ilyen füllentések hátterében gyakran a félelem, a szégyenérzet vagy az érvényesülési, nagyzolási vágy áll. A férfiaknak 36, a nőknek pedig 27 százaléka vallja, hogy rendszeresen hazudik kisebb-nagyobb dolgokban. Bár egy párkapcsolatban is előfordulhatnak bocsánatos füllentések, az őszinteség itt mindennél fontosabb. Ha a viszony kezdetén azért hallgatunk el bizonyos dolgokat, hogy a másikban jó benyomást keltsünk, az még nem tragédia. Vigyázni kell azonban, hogy ne akarjunk egészen másnak látszani, mint amilyenek vagyunk. Ebben az esetben ugyanis elkerülhetetlen a csalódás.

A szerelemben elkövetett hazugság tipikus esete, amikor valaki a félrelépését akarja eltitkolni. Ha egyszeri alkalomról van szó, amit az illető mélyen megbánt, akkor talán valóban bölcsebb dolog hallgatni. Ha azonban rendszeresen másnál keresi a boldogságot, akkor előbb-utóbb mindenképpen tisztáznia kell a helyzetet. Az állandó hazudozásra ugyanis valamikor mindenképpen fény derül.

A rendszeresen füllentőkhöz tartoznak azok is, akik különösebb ok nélkül, furcsa kényszerből hazudoznak folyton. Dr. Almási Kitty szerint ők antiszociális személyiségzavarban szenvednek. „Lelkiismeret-furdalás nélkül, rezzenéstelen arccal hazudnak úgy, hogy elhisszük nekik, amit mondanak, és ráadásul még szimpatikusnak is tűnnek. Ilyen emberekhez köthetők a nagy botrányt kavaró, sokak kárára elkövetett csalások, ahol mindenki hitt nekik és pénzt is rájuk bíztak. Ők például gátlástalanul képesek a bigámiára is, úgy, hogy két családban élnek egymástól független életet.”

„Sok könyvben, cikkben olvashatunk a hazugságra utaló testbeszédről. Szerintem ennél biztosabb támpont, ha az ember a megérzéseire hagyatkozik. Hazugság esetén ugyanis a verbális tartalom (mit mond az illető), és a non-verbális tartalom (ahogy mondja) nem áll összhangban egymással. Ezért érezzük, hogy valami nem stimmel.” Még gyermekkorunkban megismerkedhettünk azzal a hiedelemmel, hogy ha hazudozáskor csurit mutatunk, akkor az elmondottak egyáltalán nem érvényesek -->