földjogaik védelmében

2021.06.17. 11:51

Nyilakkal lőtték indiánok a kongresszus ablakait Brazíliában

Nyilakkal lőtték tüntető indiánok Brazília fővárosában a kongresszus épületének ablakait szerdán, tiltakozva egy törvénytervezet ellen, amely megrövidítené jogaikat rezervátumaik földterületéhez.

A szokatlan támadásban senki sem sérült meg. A több száz demonstráló mondhatni „népviseletben” – fején tolldísszel és felsőtestét befestve – vonult az épület elé, és követelte a kormány bennszülöttjogokkal foglalkozó hivatali vezetőjének menesztését, azzal vádolva őt, hogy nem védi érdekeiket.

A rendőrség paprikapermettel tartotta kordában a tömeget. A törvénytervezet szerint

olyan földterületek kerülhetnének gazdák tulajdonába, amelyeket 1988-ban ugyan az őslakosok birtokoltak, ám nem lakták, vagy hasznosították azokat.

Az ügyben Brazília legfelsőbb bíróságának kell majd döntenie, amely valószínűleg az őslakosok javára ítél azon az alapon, hogy az elbirtoklás sérti az őslakosok földjogainak alkotmányos biztosítékait.

Borítókép: Brazíliai őslakosok egy jogaikért tartott korábbi tüntetésen

Ezek is érdekelhetik