Mesterséges intelligencia

2021.08.11. 10:41

Egyetlen kép is elég lehet a demencia diagnosztizálásához

Minél korábban állapítják meg a betegséget, annál jobb kilátásaik vannak a betegeknek.

Forrás: Shutterstock

Brit kutatók mesterséges intelligencián alapuló rendszert tesztelnek, amelyről úgy vélik, egyetlen agyi felvétel alapján, egyetlen nap alatt képes diagnosztizálni a demenciát. A rendszer továbbá azt is előre jelezheti, hogy a betegség éveken át változatlan marad, lassan romlik vagy azonnali kezelést igényel.

A BBC hírportálján megjelent cikk alapján jelenleg számos agyi felvételt és tesztet kell készíteni a demencia megállapításához. A kutatók szerint viszont a korai diagnózis jelentősen javíthatná a páciensek esélyeit.

Zoe Kourtzi, a Cambridge-i Egyetem és az adattudománnyal és mesterséges intelligenciával foglalkozó Alan Turing Intézet munkatársa elmondta, hogy az időben elkezdett beavatkozás lassíthatja a betegség előrehaladását, valamint megelőzheti a további károkat.

Így az orvosok elérhetik, hogy a páciens tünetei csak később vagy talán soha ne is jelentkezzenek.

A mesterséges intelligencián alapuló új rendszer összehasonlítja az adott páciens és a már diagnosztizált sok ezer beteg agyi felvételeit és leleteit. Az algoritmus pedig olyan mintázatokat képes azonosítani a felvételeken, amelyeket tapasztalt idegspecialisták sem látnak. Az eszköz végül az adatbázisában megkeresi, hogy milyen kilátások várhatóak az aktuális helyzetben.

A preklinikai teszteken a mesterséges intelligencia már évekkel a tünetek jelentkezése előtt képes volt megállapítani a demenciát. A diagnosztizálás akkor is működött, ha a felvételen a károsodásnak nem voltak nyilvánvaló jelei. A klinikai tesztekkel pedig jelenleg azt vizsgálják az Addenbrooke Kórházban és Nagy-Britannia más memóriaklinikáin, hogy a módszer kórházi körülmények között is működik-e. Az első évben nagyjából 500 páciens részvételével számolnak.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!