Baktériumveszély

2018.12.23. 14:00

Ne együnk a karácsonyi süti nyers tésztájából!

A nyers tojás esetében a szalmonella jelenthet veszélyt, a nyers liszt pedig az E.coli, vagyis a kólibaktérium melegágya lehet. Olyannyira, hogy a szakértők szerint ha lehet, a gyermek játszani se játsszon a nyers alapanyagokkal.

Sok családban a kedvenc karácsony előtti időtöltés egyike az ünnepi sütemény közös elkészítése. Az viszont nagyon fontos, hogy se mi, se a gyermekünk ne egyen a nyers tésztából, csak a sült, kész süteményt fogyasszuk – figyelmeztet a csalad.hu cikke.

A nyers liszt és tojás ugyanis veszélyes lehet a gyermekünkre és a saját egészségünkre is – indokolta a felhívást az Amerikai Járványvédelmi Központ (CDC).

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelet honlapján megjelent felhívásban az ügynökség arra figyelmeztet, hogy

bár egyre több honlap hirdeti a nyers liszttel való játék örömeit, ne engedjük a gyermeket az ott bemutatottakat követni.

Fotó: Shutterstock

A helyzet komolyságát jelzi, hogy 2016-ban E.coli-járvány tört ki Észak-Amerikában a fertőzött nyers liszt miatt, több tucat ember betegedett meg, köztük három olyan kisgyermek, akik étteremben kaptak nyers lisztet is tartalmazó gyurmát játszani addig, amíg a rendelés elkészült.

Persze nem kell rögtön kidobni minden, esetleg nyers lisztet tartalmazó gyurmát vagy eltiltani a gyermeket a közös sütögetés örömétől.

Arra viszont figyeljünk oda, hogy nyersen ne egyenek belőle, illetve minden alkalommal alaposan mossuk meg a kezüket, takarítsuk le a munkaasztalt és a sütéshez használt eszközöket.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!