Ez is a tét

Gyakran eszembe jut 1972 szilvesztere. Hofi Géza akkor poénkodott először kíméletlenül a magyar futballistákon, majd egy év múlva ismét rajtuk köszörülte a nyelvét. A lényeg az volt, hogy kutyaütők – szúrd ki, akkor nem pattog! –, ne keverjük őket össze az igazi sportolókkal, nem hajtanak, a sóbányában a helyük, mert ott kénytelenek lennének dolgozni, és ezeken jókat derült az egész ország, ekkor vált igazán szállóigévé a „kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci” beszólás is. Elhangzott mindez abban az évben, amelyben a magyar válogatott negyedik lett az Európa-bajnokságon, ezüstérmet nyert az olim­pián, és még előtte voltunk annak, hogy az Újpesti Dózsa elődöntőt játszott a Bayern Münchennel a BEK-ben, a Bajnokok Ligája akkori megfelelőjében. 

Kétségtelen, már látszottak a gyengülés jelei – lásd Végh Antal: Miért beteg a magyar foci, megjelenés 1975 –, ám az akkori rendszer odadobta a közvélemény elé a labdarúgást, inkább azt szidja, meg a kapitalistákat, mint bármi mást. Később a válogatott három egymás utáni világbajnoki szerepléssel ezt túlhaladta, 1978-ban, 1982-ben és főként 1986-ban a csapat és a tagjai – beleértve játékost és szövetségi kapitányokat – óriási népszerűségnek örvendtek, hogy aztán Mexikó elsöpörje azt, és a feneketlen szeretet ádáz haragba és olykor gyűlöletbe csapjon át. 

Hiába voltak egyénileg remek képességű futballistáink, a klubok és a válogatott teljesítményei ­miatt a sportág érdektelenségbe fulladt, utóbbira néhány fellángolást leszámítva többször is csak néhány ezren voltak kíváncsiak a Népstadionban. Talán a Fradi jelentett kivételt, ám az is jellemző, hogy sokan ma is nagy menetelésként emlegetik a 95-ös BL-szereplést az egy árva győzelemmel, két döntetlennel, három vereséggel, 9-19-es gólkülönbséggel zárult csoportkört. Nem vicc, ebben a két évtizedben több játékos is mesélte, idegen társaságban titkolta, hogy futballista, akkora lesajnálás övezte a sportágat. 

Ma a válogatott remek eredményekkel a háta mögött megkezdi egymást követően a harmadik Európa-bajnokságát, a meccseire egy óra alatt fogynak el a jegyek, és manapság rang futballistának lenni, Marco Rossi kerettagjai az ország legnépszerűbb emberei közé tartoznak. Részesei a világ egyik legnagyobb érdeklődéssel követett eseményének, tekintélyt harcoltak ki maguknak a határokon belül és kívül is. A puszta pontszerzésen kívül ezek megőrzése is a tét – már mindjárt ma, a Svájc elleni meccsen is.