Bulvár-celeb

2021.07.14. 08:35

Megszólalt a megfulladt kisfiút a vízből kiemelő szemtanú: hiába kiabáltam, későn jött a segítség

Megszólalt a karcagi tragédia egyik hős szemtanúja. Csaba elmondta: ő és az egyik barátja emelte ki a medence vízéből a hétéves Kálmánkát, de már senki sem tudott a gyermeken segíteni.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

Eluralkodott a káosz a karcagi strandon, miután a hétéves Kálmánka mozdulatlanul lebegő testét észrevették a vízben. Mint azt a Bors is megírta, a helyi kisfiú rokonokkal és az édesanyjával élvezte a nyári vakációt, amikor a felnőttek egy része elment a büfébe. A gyermek a kismedencéből átment az egyik gyógymedencébe, ahol eddig tisztázatlan körülmények között megfulladt – írja a Bors.

Az első hírekben megjelentek szerint a gyermeket a fürdő személyzete hamar észrevette, de a család ezt cáfolja.

Farkasné Balogh Eszter, Kálmán apai nagymamája ugyan nem volt jelen a tragédia idején, de a család egyéb tagjai igen. Tőlük azt hallotta, hogy amikor egy Csaba nevű fiatal egy barátjával a kisfiút a vízből kivette, percekig hiába kiáltottak segítségért. Munkatársunknak sikerült tanúval beszélnie, aki kiemelte a vízből Kálmánkát.

Sokkot kaptam! Legalább ötször kiáltottam, mire odajött valaki a dolgozók közül!

Mi egy percet sem gondolkodtunk, rögtön kihúztuk a barátommal a fiút a vízből. Sajnos már későn… – mondta a férfi elkeseredetten. Kálmánka egyik nagynénje éppen egy másik medencében tartózkodott, amikor megtörtént a baj.

Kálmánka hét évet élt
Fotó: Bors

– Én már csak az eszeveszett kiáltozásra lettem figyelmes, de akkor még nem is sejtettem, hogy az én kis unokaöcsémről van szó. A strand hamar kiürült, mindenki zokogott. Borzalmas volt mindezt végignézni! – nyilatkozta a rokon.

A nagymama leszögezte: egyáltalán nem okolja Kálmánka édesanyját.

– Elég baja van most, miért bántanám még én is? Isten úgyis pontosan tudja, ki hibázott, a rendőrség pedig ugyanezt ki fogja deríteni. Most a legfontosabb, hogy mindannyian összefogjunk! – jelentette ki a nagyszülő, és hozzátette: Karcagon sokan tudják, hogy ugyan valóban dolgoznak a fürdő területén medenceőrök és úszómesterek, előfordul, hogy hosszabb-rövidebb ideig nem figyelik a medencéket ténylegesen.

Andrási István, a strand ügyvezetője ezzel szemben úgy tartja, hogy a személyzet betartotta az előírásokat. A család most azt próbálja kijárni, hogy a börtönből a temetésre kiengedjék a kisfiú édesapját. A családfő kisebb súlyú bűncselekményekért ül a rácsok mögött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!