2023.04.01. 15:00
Brutálisan hatalmas halat fogott egy mőcsényi horgász
Bulla László kapitális harcsával küzdött meg szombaton este a Szálkai-víztározónál.
Illusztráció: Shutterstock
„Nagyon régóta horgászom, de tizenöt éve mondhatjuk, hogy kifejezetten csak harcsázom. Ez egy egészen más műfaj, mint a pontyozás vagy amúrozás, bár azok is nagyon jó sporthalak, úgy gondolom, ez már egy teljesen más kategória” – mondta el Bulla László a Teol.hu-nak, majd hozzátette: ehhez sokkal komolyabb felszerelésre van szükség, mint más halaknál, például nagyobb szakítószilárdságú zsinór, erősebb orsó kell és egészen más horog is.
A kitűzött célom az volt, hogy a korábbi tizenöt kilós harcsámnál nagyobbat fogjak, mondjuk egy körülbelül húsz kiló felettit, de álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ennyivel nagyobb hal akad majd a horgomra. Természetesen korábban is gyürkőztem már nagyobb fogásokkal, de hiába a komoly felszerelés, valami mindig hibádzott.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/SH4G6raC8tRG13uuRJpQhmvKj7JrmDLsNs_kAUSUxNU/fit/598/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxZTAyY2FjMmNiMDQyNzdiMmEzMzc5Y2E1MzU3MTk0.jpg)
Szombat este fél kilenckor jött a kapás, ami nem kis feladat elé állította a gyakorlott horgászt.
Kifejezetten csak a Szálkai-víztározón horgászom. A tavalyi évben 114 napot töltöttem a tavon, persze nem folyamatosan, mivel a harcsa éjjeli ragadozó, de ennyi napon lent voltam a tavon és csónakból horgásztam, ahogy a mostani szombat estén is tettem. Megjött fél kilenckor a kapás, amit egész életemben vártam. Már a fárasztás első pár percében tudtam, hogy hatalmas hal lesz, de ekkor még gondolni sem mertem volna, hogy ekkora. Aztán annyit láttam, hogy rengeteg halat öklendezett vissza a harcsa – nyilván így is próbált könnyíteni magán és menekülni. Fél óra fárasztás után adta meg magát, amikor is a parton lévő horgásztársak jöttek be segíteni, hogy a csónakba tudjuk emelni a hatalmas halat.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/03/YK73TosLze4x6U6IqK0uBSQGhxim1iWvmzUW4WL0OXw/fit/598/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNhMTA5YjY5OWFhNTQ3ZjFhNjE4OTIzYTYwNjM0YmE5.jpg)
A lesőharcsa, amit nadállyal fogott ki László, 210 centiméter hosszú volt és 70 kilogramm feletti súlyú, ez a korábbi csúcstartó hala méretének körülbelül az ötszöröse.
Óriási adrenalinsokk ért szombat este, tulajdonképpen nem is tudtam aludni tőle egészen vasárnap éjjel tíz óráig, de még most hétfő délután is érzem a hatását, teljesen felvillanyozott. Természetesen – bár ez eddigi életem legnagyobb hala – folytatom a horgászatot ugyanitt, Szálkán, és azon leszek, hogy ezt a csúcsomat is megdöntsem majd.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét