Bulvár-celeb

2023.06.17. 11:15

Kiderült milyen viszonyban van Hódi Pamela és Mazsi

Berki Krisztián halála mindent megváltoztatott.

Forrás: life.hu

Hódi Pamela és Berki Mazsi kapcsolata korántsem indult túl jól, a két nő ugyanis éveken keresztül háborúzott egymással. Mindez azért történt, mert a sztáranyuka annak idején többször is jelezte Mazsi felé, nem engedélyezi, hogy a közösségi oldalaira fotókat töltsön fel kislányáról, ám ez a másik felet nem érdekelte. Egy idő után ez Pamelát annyira kiborította, hogy az interneten keresztül üzent Berki Krisztiánnak és feleségének, ám a házaspár továbbra is figyelmen kívül hagyta az anyuka kérését, majd miután megszületett a közös gyermekük, javulni látszott a helyzet. Mazsi már egyáltalán nem, és a férje is csak ritkán posztolt Natiról. Kezdett tehát helyreállni a világ rendje, ám ekkor megtörtént a tragédia - írja a Metropol.

Berki Krisztián tavaly május 6-án, tragikus hirtelenséggel elhunyt, a gyász pedig közelebb hozta egymáshoz a két édesanyát. Tudták, hogy össze kell tartaniuk, hiszen mindkettejük számára a gyerekek a legfontosabbak, akik nem sérülhettek ebben a történetben. 

Főleg azután, hogy állítólag Nati volt az, aki egy évvel ezelőtt rátalált elhunyt édesapjára a IX. kerületi lakásában, s valószínűleg a mai napig nem tudta feldolgozni a történteket. Pamela éppen ezért fontosnak tartotta, hogy a kislánya ne szakadjon el a családtól sem az édesapja oldaláról, azaz a nagymamájával, Júlia asszonnyal és Mazsival is tarthatja a kapcsolatot. Mint kiderült, ez egészen addig működik, amíg Krisztián özvegye partner tud maradni.

„Amíg a szabályaimat betartják, mindenki találkozhat a lányommal, az ő érdekeit szem előtt tartva. Júliával ki tudtunk alakítani egy megfelelő kapcsolatot. Tudnak találkozni, legutóbb én vittem le hozzá Natit Tatabányára. Megkértem azonban, hogy amit az unokája bizalmasan mond neki, azt ne mondja el senkinek. Nem fogom gátolni Natit, hogy találkozzon a rokonaival, amíg szívesen megy. Ez Emmára is érvényes, de a szabályok betartásában Mazsinak is partnernek kell lennie. Egyelőre jól haladunk” – mondta korábban a hot! magazinnak Pamela, akinek 

kislányát nemrég Ausztriában látták Mazsival és testvérével, Emmával. Úgy tűnik tehát, hogy a két anyuka között továbbra is jó a viszony, és a gyermekeik miatt sikerült megőrizniük a békét.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában