Agresszív kór

2023.11.28. 14:02

Gyógyíthatatlan betegség terjed, amely a gyermekekre is veszélyes

Drasztikusan megemelkedett a gyulladásos bélbetegségekben (IBD) szenvedők száma az elmúlt két évtizedben, hazánkban mintegy hatvanezer beteget tartanak számon, és a kór egyre fiatalabb korban alakul ki.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Tomsickova Tatyana

A betegség főként az egészségtelen életmód – a dohányzásnak, a rostszegény táplálkozásnak és a gyorséttermi ételeknek – köszönhető, írja a Magyar Nemzet a  Semmelweis Egyetem tájékoztatása alapján.

A betegek közül minden ötödik gyermek.

Miheller Pál, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika docense úgy fogalmazott, a gyulladásos krónikus bélbetegségeknek (IBD) két csoportját különítjük el: a páciensek kicsit kevesebb mint fele a bélrendszer krónikus gyulladásával járó Chron-betegségben szenved, többségük pedig fekélyes vastagbélgyulladással, úgynevezett colitis ulcerosával küzd.

A mintegy hatvanezer magyar beteg 15-20 százaléka 18 éven aluli, és ritkán ugyan, de előfordulhat a betegség nagyon korai válfaja 6 éven aluli gyermekeknél is, ezt VEO-nak nevezzük

– mondta a szakember.

Hangsúlyozta, a gyulladásos bélbetegségeket jelenleg a gyógyíthatatlan krónikus betegségek között tarják számon, így az, hogy egyre korábbi életkorban lépnek fel, számos kihívást jelentenek az orvostudomány és az egyén számára is. Ha ugyanis valakinél például 15 éves korában alakul ki a betegség, akkor elképzelhető, hogy akár további 65-75 évig is ezzel együtt kell élnie, vagyis sokkal hosszabb idő van a gyógyszeresen már nem kezelhető szövődmények kialakulására. 

Ezzel párhuzamosan a betegség lefolyása is egyre agresszívebbé vált, míg korábban azt láttuk, hogy 50–60 éves kor között volt egy enyhébb lefolyással járó esetszám-emelkedés, egy úgynevezett időskori csúcs, addig most egyre gyakoribb, hogy erőteljesebben jelentkezik a kór

– emelte ki Miheller Pál. Hozzátette, 

a jelzőtünetek közül a legegyértelműbb a véres széklet, a fekélyes vastagbélgyulladás ugyanis nagyon gyakran ezzel kezdődik, így a betegek viszonylag korán orvoshoz fordulnak, mivel a vér látható.

„Ugyanakkor a Chron-betegek esetében rövidebb hasmenéses epizódokkal jelentkezik a betegség, amely kevésbé rémisztő tünet, így ők nem keresik fel rögtön az orvost, ezért gyakran késik a diagnózis. Tehát ha valakinek a hasmenése ok nélkül vissza-visszatér – például másnak a családban nem jelentkezik és nem jár lázzal –, de fogyás, fáradékonyság, kialvatlanság, teljesítőképesség-csökkenés is társul hozzá, akkor mindenképp érdemes elmenni a háziorvoshoz, ahol többek között labor- és székletvizsgálattal ki tudják szűrni, hogy múló állapot vagy komolyabb betegség állhat-e a háttérben” – hangsúlyozta a szakember, hozzátéve, ezután szükség esetén a háziorvos beutalja a beteget gasztroenterológiai szakrendelésre.

Miheller Pál elmondta:

Az IBD az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan betegség, de tünetmentessé tehető, ugyanakkor a tünetmentesség kétélű fegyver, hiszen ez esetben nem elég, ha a betegségnek nincs tünete, a tünetmentesen zajló gyulladást kell meggyógyítani, hogy ne alakuljanak ki további szövődmények.

„Éppen ezért a tünetmentes betegeknél kiemelt jelentőségük van a rendszeres kontrollvizsgálatoknak, mint például a labor-, a székletvizsgálat, az ultrahang és akár az endoszkópia” – hangsúlyozta az egyetem docense.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!