Bulvár-celeb

2024.03.02. 16:05

Légyinvázió már most? Igen, ez az oka

Sokkal korábban jelentek meg idén a legyek, mint máskor.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Mr.Samarn Plubkilang

Hivatalosan még tél van. Ám a természet nem ismeri a Gergely-naptárt, ezért lehetett légyinvázió már februárban. Az emberek pedig a közösségi oldalakon találgatják, hogy mi lehet az oka, a szemtelen rovarok tömeges megjelenésének.

Az apró kis dögök már most kellemetlenkednek: az otthonunkban, munkahelyünkön is megnehezítve az életünket. Barlangi Gergő egészségügyi kártevőirtó, fertőtlenítő a témával kapcsolatban leszögezte, hogy ritkán fordul elő, hogy egy kártevő elszaporodásának hátterében egyetlen ok vagy jelenség állna. A természettől nem ugyanazt kapjuk minden évben.

– Az átlaghőmérséklet emelkedése, az évszakok „egymásba csúszása” tagadhatatlanul segíti több rovarfaj, így a legyek szaporodását is. Ha ehhez társul az amúgy jogszabályokban rögzített védekezési kötelezettség elmulasztása, akkor rögvest szembesülhetünk a problémával – mondta a szakértő a kemma.hu hírportálnak.

A legyeket ugyanis bizonyos esetekben és helyeken kötelezően irtani kell. Például az enterális (emésztőcsatorna) fertőző betegek környezetében, és a mezőgazdasági egységekben vagy a szálláshelyeken.

– Az sem véletlen, hogy a jogalkotó külön rendelkezik a tenyészőhelyek megszüntetéséről, illetve a szerves anyagokat tartalmazó hulladékok és a trágya zárt tárolásáról, valamint kötelező elszállításáról, mert ez a kulcsa a sikeres védekezésnek. Ha az érintettek közül néhányan azzal kalkuláltak, hogy tart még a tél, és a fentieket nem szükséges komolyan venni, akkor az első és legfontosabb védelmi vonal elesett. A kifejlett legyek elleni küzdelem lényegesen nehezebb és sokrétűbb, mint a helyhez kötött lárvák pusztítása– tette hozzá Barlangi Gergő.

Légyinvázió? Mit tehetünk ellene?

A jelenlegi helyzetben már mindenhol tapasztalható a legyek elszaporodása. A szakember a védekezéssel kapcsolatban a szokásos paneleken, mint a háló alkalmazása vagy a légycsapó használata túl egyéb megoldásokat is javasol.

– A szakma papíron sokféle, döntően vegyi megoldást kínál a legyek ellen. Ilyen a többi között a permetezés, az ULV-eljárás, a köd- és a füstképzés. A háztartásokban leggyakrabban előforduló házi legyek esetében azonban ezek nem minden esetben élet- és észszerű opciók, míg a szuronyos istállólegyekkel szemben nagyon is azok 

– mondta a szakértő.

Hozzátette: az otthonokban történő, jó hatásfokú védekezéshez elengedhetetlen a tökéletes hálózás és a még nem zavaró, de állandósított huzathatás. Kültéren, de a bejárat közvetlen közelében erősen ajánlott néhány egyszerű, színes ragasztós szalag vagy egy UV-fénycsapda kihelyezése. Előbbieknél odafigyelve arra, hogy a fogságba esett rovarokra élelemforrásként tekintő madarak nehogy beleragadjanak. Zárt térben jó szolgálatot tehet egy automata, azaz időzíthető légtérkezelő aeroszol. Ahol rendkívül nagy számban vannak jelen a rovarok, s a legyek mellett vándor- vagy márványpoloskák is feltűnnek, ott hasznos és kívánatos a felületpermetezés vagy az irtószer koncentrált használata. Ezt azonban már egészségügyi kártevőirtók, valamint gázmesterek végezhetik, akik jellemzően, de nem kizárólagosan szintetikus piretroidokat tartalmazó, hosszú hatástartamú érintőmérgekkel veszik fel a harcot a fertőző betegségek tucatjait terjesztő fajok ellen.

Elképesztő mennyiségű petét raknak

Több internetes felület is foglalkozik a légyinvázióval. A kertportál.hu egy korábbi bejegyzést idézett, amikor leírta, hogy egy légy mennyi petét képes lerakni. A szaporodás időszaka tavasztól őszig tart. A lerakott petékből 10-12 nap alatt fejlődnek ki az új legyek, öt hónap alatt legalább tíz nemzedék jön létre. Egy nőstény átlag 120 petét rak le egyszerre, ezek közül fele nőstény, amely tovább szaporodik.
Már a második nemzedék 60-szor 60, vagyis 3000 légyből áll. Ezt megint 60-nal kell szorozni, minden következő nemzedéket újból 60-nal. Az eredmény a tizedik nemzedéknél már egy 6-os szám, utána 17 nullával. És ezt mindannyiszor még kettővel kell szorozni, hiszen hímek is jönnek létre. Ez a roppant tömegű légy volna egyetlen nőstény anya szaporodásának eredménye – olvasható a weboldalon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!