Ez borzasztó!

2022.05.28. 23:34

Idén már többen haltak meg vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben

Romlott a közlekedési morál, idén már többen haltak meg vasúti átjárós balesetben, mint tavaly egész évben - hangzott el a Magyar Államvasutak Zrt. (MÁV) és a rendőrség közös balatoni balesetmegelőzési kampány-indító sajtótájékoztatóján, egy balatonszemesi vasúti átjáróban szombaton.

Biber Anett, a MÁV szóvivője úgy fogalmazott, drámai romlást mutat az idei vasúti baleseti statisztika.

Az első öt hónapban 43 vasúti átjárós baleset történt, 17-el több, mint egy éve. Ezek 18 áldozatot követeltek, 11-gyel többet, mint egy éve, sőt többet a tavalyi egész évinél. A vasúti átjárók védelme, biztosítása az előírásoknak megfelelő, 2008 óta minden halálos vasúti baleset oka a KRESZ szabályainak megszegése volt - hangsúlyozta. A figyelmetlenség, a szabályok be nem tartása veszélyezteti a vasutas dolgozókat és a vonaton tartózkodó utasokat is
- hangsúlyozta, megjegyezve: a 2010 óta történt vasúti átjárós balesetekben 15 vasutas halt meg, és többen súlyosan sérültek.

A vasút részéről nincs mit szigorítani tovább, a közúti közlekedőknél kell elérni nagyobb figyelmet, növelni a felelősségtudatot, amit talán a szankciók növelésével lehetne elérni- mondta Biber Anett.
Beszélt arról is, hogy a teljes magyar vasúti hálózaton 5460 vasúti átjáró található, amin naponta körülbelül 3 ezer vonat közlekedik.

Forrás: MTI

"Baj van" - summázta Gál Kristóf rendőr-alezredes, a rendőrség szóvivője a vasúti átjárós balesetek vizsgálatainak tapasztalatait. A romló tendencia az országos baleseti statisztikára is jellemző - jegyezte meg. 

Idén eddig 732-vel több személyi sérüléses közlekedési baleset történt, mint egy éve, és a halálos áldozatok száma is 29-cel magasabb.

"A rendőrség számos akciót, kampányt tart, de meggyőződésem, hogy nincs az a mennyiségű akció, nincs az a súlyos szankció, ami ezen a romló közlekedési morálon javítani tudna" - fogalmazott a rendőrségi szóvivő. Amíg nem viseltetünk kellő figyelemmel és alázattal a közlekedés többi részvevőjével szemben, addig nem lehet markáns eredményt elérni - tette hozzá.

Bognár Judit, egy gázolás utáni rehabilitációs szabadságát töltő motorvonat-vezető, anyaként és mozdonyvezetőként is arra kért mindenkit, fegyelmezetten, figyelmesen közlekedjen, mert mindenkit hazavárnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!