Krimi

2023.05.19. 14:00

Drámai videón, ahogy a szolnoki cirkuszi előadáson súlyos balesetet szenved egy motoros artista

Az előadás félbeszakadt, mentőt kellett hívni a sérülthöz.

MW

Forrás: Magyar Nemzeti Cirkusz/Facebook

Sokáig mozdulatlanul feküdt a földön az az artistalány, aki kizuhant motorjával egy gömbből mutatvány közben a szolnoki előadáson. Mint a Magyar Nemzeti Cirkusz közleményéből kiderült, a lány medencesérülést szenvedett.

A nagy gömbben köröztek, először egy motoros egyedül, majd ketten, végül öten. A gömb először szétnyílt, majd, amikor kezdett becsukódni, akkor repült ki belőle a motor és a lány is. Nagyon megijedtünk, óriási volt a pánik, ugyanis az artista sokáig mozdulatlanul hevert a földön. A társulat tagjai azonnal körbevették, majd udvariasan megkérték a közönséget, hogy távozzanak. Nemsokára, talán öt perc múlva már a mentők és a rendőrség is kint volt

– számolt be egy, a neve elhallgatását kérő szemtanú.

Az Alice nevű artistalányt a szolnoki Hetényi Géza Kórházba szállították, állapotáról a cirkusz társulata adott ki közleményt.

"Minden kedves nézőnkkel, akik a mai szolnoki premier előadásunkon részt vettek, szeretnénk tudatni, hogy a balesetet szenvedett női motorosunkat, Alice-t medencesérüléssel szállították kórházba, állapota stabil és felépüléséről biztosítottak minket a kórház dolgozói. Az előadás alatt minden biztonsági előírás betartása ellenére sajnos előfordulhatnak balesetek, ez az artista előadóművészek szakmájának velejárója" – írták.

A közleményben hozzátették, a sérült artista hálás a jókívánságokért, amelyeket továbbítanak neki, és azt remélik, mielőbb visszatérhet a porondra.

Az esettel kapcsolatban a Szoljon.hu megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányságot.

"A Szolnoki Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt nyomozást rendelt el. Egyéb információt jelenleg nem kívánunk közölni" – tájékoztatott Sipos-Kácsor Andrea alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!