Krimi

2024.02.12. 09:52

Bosszút akart állni a szomszédokon egy szombahelyi férfi, felrobbantotta a társasházat

Szombat éjjel robbanás történt egy szombathelyi társasházban. Az egyik lakó szándékosan megrongálta a gázvezetéket a lakásában, majd az udvarra ment megvárni a robbanást. Egyéves kislány is volt az egyik lakásban.

Forrás: vaol.hu

A gázvezetéket megrongáló férfi a szomszédain akart bosszút állni, de ez csak találgatás Egy szomszéd elmondása szerint ugyanis az ott lakóférfi már többször próbált öngyilkos lenni, lehet, hogy most is hasonló szándékkal járt el. Állítása szerint az illető leszerelte a konyhában lévő gázcsapot, majd meggondolhatta magát és az épületet elhagyva a kertben, egy fészerben várt a robbanásra.

A vaol.hu információi szerint

 egy kisbaba is volt az egyik lakásban.

Miután kiment az udvarra a várt robbanás a földszinti lakásában be is következett; kitört az egyik ablak, a redőny is leszakadt, majd kisebb tűz is keletkezett.

Az egész épület berobbanhatott volna- mondta az egyik lakó a vármegyei hírporálnak. A lakásban lévő rossz nyílászárók és az idő előtti gázrobbanás szerencsére megakadályozta, hogy az egész épület felrobbanjon. Ennek köszönhetően csak egy kisebb robbanás történt, és senki sem sérült meg a többi három lakásban lakók közül.  Egy egyéves kislány is volt az egyik lakásban- mesélték.

A szomszédok most aggódnak, hogy mikor tér majd vissza a veszélyes szomszéd, és milyen fenyegetést jelent majd számukra. Ez nem az első konfliktus volt a szomszéddal, 

és a lakók most arra várnak, hogy a hatóságok milyen intézkedéseket tesznek a továbbiakban azért, hogy biztonságban tudhassák magukat és szeretteiket az otthonaikban.

Forrás: vaol.hu

Földszinti lakás konyhájában keletkezett tűz. A tűzoltók eloltották a lángokat, amelyek így nem terjedtek tovább a lakás többi részére. A tűz keletkezésének a körülményeinek a tisztázásra tűzvizsgálati eljárás indult

– közölte Szuhogyi-Balogh Nikoletta, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő helyettese.

A szomszédok szerint a robbanás után az azt okozó férfi egy fészerben húzta meg magát.

„A konvektort vagy az órát valahol szétszedte, és ahogy ömlött a gáz, elment hátra a kertbe és onnét figyelte. Ez olyan éjfél, fél egy körül lehetett, és ugye keresték, keresték, és akkor egyszer csak kijött, hogy mi ez a nagy világosság”  - mondta az egyik lakó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!