Célegyenesben

2018.02.01. 16:20

Egyedül Vidnyánszky Attila pályázott a Nemzeti Színház vezetésére

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága csütörtökön a név nyilvánosságra hozatala nélkül csak annyit közölt: egyetlen pályázat érkezett a Nemzeti Színház vezérigazgatói posztjára a határidő lejártáig. A Nemzeti Színház közleménye beszédesebb volt: ők azt is elárulták, hogy az intézményt jelenleg is vezető Vidnyánszky Attila rendező volt a pályázó.

Forrás: MTI Fotó

A Nemzeti Színházat jelenleg is vezető Vidnyánszky Attila rendező, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke már korábban bejelentette, hogy újra pályázik az intézmény vezetésére, csütörtökön pedig a színház megerősítette, hogy saját vezetőjük volt az, aki beadta pályázatát a vezérigazgatói posztra.

A színház közlése szerint Vidnyánszky Attila mintegy 100 oldalas pályázata A nemzet színháza címet viseli. A pályázat bemutatja az elmúlt öt év művészeti, gazdasági és nemzetközi munkáját, hangsúlyosan megjelenítve a MITEM létrehozásának okát, célját és a fesztivál sikereit.

A pályázat részletesen taglalja Vidnyánszky Attila művészeti, gazdasági és stratégiai fejlesztési elképzeléseit és az ezek megvalósításához szükséges feltételeket.

A pályázat tartalmazza Vidnyánszky Attilának a Nemzeti Színházzal és általában a nemzeti kultúrával kapcsolatos ars poeticáját is. A dokumentumban kitér a Nemzeti Színház felújítására rendelkezésre álló 2 milliárd forint felhasználásának részleteire is.

A pályázati dokumentumot a fenntartó döntését követően Vidnyánszky Attila nyilvánosságra fogja hozni.

Az államtitkárság csütörtökön jelezte, hogy a pályázatot elbíráló bizottság várhatóan február 8-án fog összeülni.

A szakmai bizottság tagja Tardy Anna, az Emmi politikai tanácsadója, Császár Angela színésznő, Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója, Horváth Lajos Ottó színművész, Novák János, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház ügyvezető igazgatója, Mádi Zoltán, a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetének főosztályvezetője, Kiss János Antal, a Győri Balett igazgatója, Hegedűs D. Géza színművész, rendező és Éliás János szakszervezeti képviselő.

A végső döntést arról, hogy ki vezeti 2018. július 1-jétől öt éven át a Nemzeti Színházat, a szakmai bizottság ülését követő 30 napon belül hozzák meg.

Borítófotó: Vidnyánszky Attila, a teátrum igazgatója egy fővárosi sétahajón 2017. május 9-én.

MTI Fotó: Balogh Zoltán

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!