erdélyi évek

2018.11.27. 20:00

Bodor Ádám Kolozsváron: a diktatúra nincs távol soha

Mindig különös, tartózkodó attitűddel viseltetett az egyenruhásokkal szemben.

A megtörtént dolgok kevésbé izgatnak, mint amit én találok ki – fogalmazott Bodor Ádám író, aki börtönéveiről, a Trianon utáni erdélyi kultúra illúziójáról és a veleszületett cinizmusról is beszélt kolozsvári olvasóinak hétfő délután.- írja a Maszol.

Bodor Ádám és Balázs Imre József a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében beszélgetett Fotó: maszol.ro

A hegyivadászköpenytől a vízügyi brigadéros egyenruhájáig címet adta a kolozsvári beszélgetésnek Balázs Imre József költő, irodalmár, ezekkel a Sinistra körzetből és a Verhovina madaraiból származó szereplőkkel közelítve az eseménynek helyet adó Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál témájához, a háborúhoz.

Egyenruha soha nem volt rajta, hacsak az a klasszikus csíkos öltöny nem tekinthető annak, amit akkor viselt, amikor a szamosújvári fegyház látta vendégül két évre, emlékezett Bodor Ádám. Mindig különös, tartózkodó attitűddel viseltetett az egyenruhásokkal szemben, akiktől igyekezett magát gondolkodásában is mindig távol tartani, mondta, írói képzeletét viszont éppen ez a rajta kívül álló társadalmi közeg mozgatta meg.

A diktatúra nincs távol soha – válaszolta Bodor Ádám arra a kérdésre, hogy fél-e a manapság felbukkanó egyenruháktól. Ilyen a háború is: az ember növényevő, de húsevő is, ragadozó, a hódítás is a része: a háború bennünk van, ezzel számolni kell – fogalmazott.

Miközben a kérdésekre válaszolva felidézett néhány epizódot erdélyi éveiből, például a családi házba látogató Bánffy Miklós dohányszagú emlékét, a börtönbeli capót, aki szabadulása után szerzetes lett, a Szent Anna-tavi sátorozásokat, vagy a román-magyar-zsidó szimbiózist a hatvanas évek Máramarosában,

Bodor Ádám elegánsan elhárította, hogy használati utasítást adjon a szövegeihez. Hiába is próbálja a nyomozói szellemmel felruházott olvasó a társadalmi környezetére ráruházni a regények elemeit, nem fog menni, mert mindig igyekszem valahogy kibújni ez alól – jelentette ki az író, akinek komótosan görgetett szavai, rezzenéstelen arca mögül mindegyre kibuggyanó szellemesség folyton megnevettette a közönséget, annak ellenére, hogy nem kimondottan vidám dolgokról volt szó.

Az abszurd humor köszönt vissza a Játékfestőde című novellájában is, amit Balázs Imre József felolvasott. Az írás magja a börtönévekre vezethető vissza, a szamosújvári fogdában ugyanis valóban működött ilyen műhely. Ennél több köze azonban nincs a valósághoz az írásnak, hangsúlyozta Bodor Ádám, ha megélte volna, nem írta volna meg.

Fotó: maszol.ro

A megtörtént dolgok kevésbé izgatnak, az izgat, amit én találok ki – fogalmazott. Számomra a művészet kizárólag azt jelenti, amikor létező elemekre valami teljesen mást próbálok rárakni, a többi nem érdekel. Tulajdonképpen a saját hőseim csak addig érdekelnek, amíg írom őket, a további sorsuk már nem érdekel, lassan el is felejtem őket. Nem tudnék leérettségizni a saját művemből – állapította meg.

A zárkózott, irodalmi felolvasóestektől idegenkedő, a pályatársak munkáit saját bevallása szerint kevéssé követő alkotó Karinthy Frigyes korai novelláiban találkozott az irodalommal, ekkor jött rá, hogy egy író többet is megengedhet magának a klasszikus elvárásokon túl.

Még nem is írtam, szándékomban se volt, egyszerűen megvilágosodott előttem egy csomó minden az eltúlzott írásjegyek képén át – idézte fel Bodor Ádám a pillanatot, amikor Karinthy kezdeti, erőszakosan minimalista prózáját először olvasta. A regényeiről inkább nem mondok semmit, tette hozzá.

Bodor Ádám erdélyi emlékei között felidézett egy Bretter György filozófussal folytatott beszélgetést is a Trianon utáni erdélyi kultúráról. A világháború után, amikor konszolidálódott itt nagyjából a helyzet, és működött is némi optimizmus, nemcsak az irodalomban, hanem a kultúra más területein is, a magyarság részéről olyan komoly tartalékokról tudtunk beszélni, hogyha azokat egy kölcsönös tiszteleten alapuló szimbiózisban gyümölcsöztetni tudtuk volna, az egy nagyon erős kővárrá, sajátosan erdélyi, és mégis magyar identitású kultúrává tudta volna kinőni magát. Ahogy aztán kezdett ez a nemzedék, amire mi támaszkodni láttuk ezt a gondolatot, kihalni, pillanatok alatt szertefoszlott a remény. Ez egy illúzió volt.

A József Attila-díjas, Kossuth-díjas, Prima Primissima-díjas Bodor Ádám 1936. február 22-én, Kolozsváron született. Bankigazgató édesapját, Bodor Bertalant a Márton Áron-féle politikai perben elítélték, és csak 1955-ben engedték szabadon.

1952-ben Bodor Ádámot kommunistaellenes röpcédulák terjesztéséért szintén letartóztatták, két évig a szamosújvári börtönben ült. Egy évig gyári munkásként dolgozott, majd elvégezte a református teológiát. Az egyházkerületi levéltárban dolgozott, ezután pedig egy másoló-fordító irodában. Karcolatokat és novellákat 1965-től kezdett publikálni az Utunkban, első novelláskötete A tanú címmel 1969-ben jelent meg a Forrás-könyvsorozatban.

1974-ben a Kriterion kiadta második kötetét (Plusz-mínusz egy nap), majd 1978-ban a Megérkezés északra című kötetét is. A Magvetőnél jelent meg 1980-ban első magyarországi könyve, a Milyen is egy hágó?, ezt követte utolsó Romániában megjelent magyar nyelvű kötete, A Zangezur hegység (1981).

1982-ben Magyarországra települt. 1984-től 1988-ig lektorként dolgozott a Magvető Könyvkiadóban, majd ugyanitt szerkesztő lett. Ez a kiadó jelentette meg 1992-ben a Sinistra körzet, 1999-ben Az érsek látogatása, majd 2011-ben A Verhovina madarai.

Változatok végnapokra című könyveit. 2001-ben Balla Zsófia rádióinterjúja nyomán jelent meg A börtön szaga című beszélgetőkötete.

Borítókép: maszol.ro

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában