Labdarúgó NB I

2023.02.24. 22:33

Gól nélküli döntetlen született Mezőkövesden

Kuttor Attila vezetőedző együttese ezzel már öt találkozó óta veretlen az élvonalban, míg a kiesőhelyen álló kispestiek egymást követő hatodik bajnokijukon maradtak nyeretlenek.

Illusztráció/A mezőkövesdi Andrej Lukic (b) és a kispesti Tamás Krisztián a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában játszott Budapest Honvéd-Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzésen a Bozsik Arénában 2022. október 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

A Mezőkövesd hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott a kiesőhelyen álló Budapest Honvéddal a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

Kuttor Attila vezetőedző együttese ezzel már öt találkozó óta veretlen az élvonalban, míg a kiesőhelyen álló kispestiek egymást követő hatodik bajnokijukon maradtak nyeretlenek.

A Honvéd csapatában a legnagyobb változás a Debrecen elleni, múlt heti összecsapáshoz képest az volt, hogy a válogatottban is bemutatkozott Szappanos Péter kikerült a kapuból, helyére pedig a 21 éves, saját nevelésű Dúzs Gellért került.

Az első félidőben szinte végig a két tizenhatos között folyt a játék, a Honvéd támadott valamivel többet, de játékában rengeteg volt a pontatlanság, ahogy a hazaiaknál is sok volt a rossz megoldás.

A fordulás után is a vendégek kezdeményeztek többet, de csak ritkán jutottak el helyzetig. A meccs hajrájában aztán mindkét kapu előtt adódtak nagy lehetőségek. A 81. percben egy beívelést követően Molnár révén közel került a gólhoz a Mezőkövesd - a támadó két méterről bevetődve nem tudta a kapuba továbbítani a labdát -, majd kevéssel ezután a Honvéd még ennél is közelebb járt, Piscitelli azonban a meccs legnagyobb védését mutatta be védője veszélyes csúsztatását követően.

A találkozó legnagyobb helyzete a 90. percben alakult ki, a hazaiak játszották ziccerig a labdát, de Filip öt méterről szinte kilőtte azt a stadionból.

OTP Bank Liga, 21. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 0-0
Mezőkövesd, 2105 néző, v.: Pintér
sárga lap: Cseri (6.), Beriasvili (37.), illetve Capan (22.), Gomis (48.), Tamás (66.), N. Lukic (94.)

Mezőkövesd:
Piscitelli - Kállai, Beriasvili, A. Lukic, Filip - Cseri (Ephestion, 73.), Karnyicki (Brtan, 72.), Nagy G. (Da. Babunski, a szünetben), Besirovic - Molnár G., Drazic

Honvéd:
Dúzs - Lovric, Prenga, Capan - Doka, Gomis, Mitrovic, Tamás K. - Kocsis D. (Átrok, 62.), Lukic, Sampeiro (Domingues, 74.)
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!