Celebfigyelő

2023.10.30. 22:03

Akkora maflást adott Szabó Franciska ellenfelének, hogy lefejelte az asztalt

A verseny első KO-ját láthatjuk a pécsi hölgy kacsójából.

Forrás: Szabó Franciska hivatalos Instagram-oldala

A korábbi Exatlonos Szabó Franciska az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Power Slap pofozóbajnokság Las Vegas-i versenyén vállalt szerepet és óriási pofonokkal aratott győzelmet - írja az Origo.

Az Oroszországból származó új őrület, a pofozóverseny már a tengerentúlon is olyan népszerű, hogy profi bajnokságokat rendeznek belőle. Az újfajta küzdősport lényege, hogy a versenyzők egymással szemben állnak és hatalmas tenyeresekkel kínálják meg a másik arcát.

A különleges sportágnak a korábbi U23-as Európa-bajnok dzsúdós, Szabó Franciska személyben magyar sztárja is van. A Sheena Bathory művésznéven szereplő egykori cselgáncsozó, aki az Exatlon című valóságshow harmadik évadában is szerepelt, szerda éjjel Las Vegasban meccselt és óriási pofonokkal győzött - számolt be róla a Magyar Nemzet.

Életem egyik legkeményebb fogyasztásán vagyok túl, lehet, benevezek később egy maratonfutó versenyre is, annyi kilométer van a lábaimban. Azt, hogy 30 felett vagyok, érzem, már nem úgy pörögnek le a kilók, sajnos. De ezúttal okosabban és sokkal nagyobb fegyelemmel fogytam, mint a húszas éveimben

 - nyilatkozta Szabó Franciska, aki öt hét alatt tizenkét kilót adott le, hogy beférjen a 66 kilogrammos súlycsoportba. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában