Körbenéztünk

2022.03.13. 16:30

Több pulton kínálják már a szigetvári és a mórahalmi paradicsomot a vásárcsarnokban

A külföldi déligyümölcsök drágultak a legjobban az elmúlt időszakban a piacokon.

Zs. J.

Az euró-forint árfolyam, az energia áremelkedése rányomja hatását a külföldről behozott zöldségek, gyümölcsök árára is. Egy hónappal korábban a déligyümölcsök 100–200 forinttal voltak olcsóbbak a pécsi vásárcsarnokban, mint a minap délelőttjén. Például a banán 100-zal, a citrom közel 200-zal, míg a szőlő 300 forinttal drágult. A külföldi zöldségek is emelkedtek, de azok jóval kisebb mértékben. 

 

– Ha a tavalyihoz hasonlítjuk az árakat, akkor elmondhatjuk, hogy egyes termékeknél jelentősen megemelkedtek, így a koktélparadicsom, kovászolni való uborka, de alapvetően úgy látom, a magyar termékek többsége hasonló árban van a tavalyival – közölte az egyik eladó a piacon. 
 

Fellapoztuk lapunk archívumát, és a tavaly márciusi árakból kitűnik, hogy a magyar termékek átlagban hasonló árban voltak mint a mostaniak, így a tök, vöröshagyma, burgonya, sárgarépa, zöldséggyökér ára nem változott. Ami jelentősen drágult az a szigetvári és a mórahalmi paradicsom, ami már most is kapható a csarnokban, a piacokon. 

Tavaly egy kilót 890 és 1290 között árultak, míg most közel 200–300 forinttal kerül többe. 
 

A csarnokban minden alkalommal találunk újdonságokat. Most a paszternákot említenénk, ami egyre több őstermelőnél megtalálható. Erről a zöldségről elmondták, hogy sokan mindenesnek nevezik, hisz helyettesíthetjük vele a zellert, petrezselyemgyökeret, sárgarépát. Az íze édeskés, húsleveshez, babételekhez érdemes felhasználni illetve köretként is fogyasztható. 

Zöldségek, gyümölcsök árai a piacon
(forint/kilogramm vagy darab, doboz, csokor)
 

Zöldségek

batáta 599–799/kg
brokkoli 1390–1590/kg
burgonya 200–290/kg
cékla 300/kg
cukkini 990/kg
erős paprika 1490/kg
ezüsthagyma 690/kg
fokhagyma 1690–1990/kg
karalábé 290/db
karfiol 590–790/kg
káposzta 190–299/kg
kelkáposzta 490/kg
kígyóuborka 990–1290/kg
kovászolni való uborka 600/kg
lilahagyma 450–490/kg
lilakáposzta 450–490/kg
padlizsán 990–1190/kg
paradicsom 1290–1490/kg
(mórahalmi) 1790–1990/kg
paprika 1490–1590/kg
paszternák 1000/kg
petrezselyemzöld 200/cs
piros retek 250/cs
póréhagyma 200/db
sárgarépa 190–250/kg
sonkahagyma 690/kg
sörretek 499/kg
uborka 600–790/kg
vöröshagyma 149–299/kg
zöldséggyökér 690–790/kg
zöldhagyma 250–300/cs

Gyümölcsök

alma 290–390/kg
banán 649–690/kg
citrom 590–890/kg
dió 2990–3690/kg
eper 3000/kg
gránátalma 650/db
grépfrút 790–990/kg
gyömbér 990/kg
kivi 890–1590/kg
körte 650–890/kg
lime 100/db
mandarin 550–749/kg
szőlő 1790–2490/kg
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!