Ormánság rejtett kincse

2022.06.16. 20:00

A mezőgazdaság lett az álommunkája a fiatal Komóczi Richárdnak

A legtöbb esetben érzelmi alapokon villan fel időről-időre az a reflektorfény, amely rávilágít az Ormánság életére, helyzetére. Volt, aki azt mondta: senkinek sem kell, mások befektetési célzattal, kevés pénzen vettek sok földet arrafelé, és olyanok is akadtak, akik turista-látványosságként képzelték el a vidék jövőjét.

Mészáros József

Ez utóbbi veszélyes víz, mint láttuk, a rajta evickélő ladikot akár egy járvány is könnyűszerrel meglékeli. Másfelől, a mai világban a turizmus működtetése immár high-tech tudomány, nem elég körbemutatni a tájon: imhol a festői környezet.

Hibáznak, akik az Ormánsághoz kísérleti nyúlként nyúlnak. Egyre inkább nyilvánvaló: itt annak van jövője, aminek múltja. Ez pedig a mezőgazdaság. Növényestül, állatostul. Ha ezt felfedezik a fiatalok, viszonylag gyorsan kibontakozhatnak belőle a felvirágzás első bimbói. Példa immár akad. Egyikük Komóczi Richárd, huszonnyolc esztendős fiatalember, aki „tájidegen” diplomával választotta a kertészkedést és az urbánus lét mellőzését.

Csányoszró amolyan egyutcás falu Vajszló és Sellye közt. Tisztességes portái tanúsítják a még megmaradt megtartó erőt. A házak elegendő távolságra sorolnak a közúttól, így szembetűnő a köztük lévő zöldterület viszonylagos ápoltsága. Lekaszált fű, virágok, rend. Egyedül tán a már megszokott, foghíjas házszámozás zavarhatja azt, aki konkrét címre érkezne. Hiába, no, a néhai tanácsok furkósbotját nem örökölték meg az önkormányzatok; ami régen az volt, ma már nem lehet kötelező.

Komócziék kapujában darab ideig kiabálunk, mire Richárd előkerül a távoli fóliasátrak közül.

– Elnézést, a telefonom bent maradt a házban – szabadkozik a mosolygós, kedélyes fiatalember, miközben kezet nyújt. – Ricsi vagyok, mindenki így hív.

Átesvén az előzékeny kávékínáláson, utunkat egyből a tetthely, a kert felé vesszük. Az utca felől nem tűnt fel, mekkora fóliasátrakat művelnek Richárdék, ám odaérve erősen rácsodálkozunk a méretekre. Cecén – a Mezőföldön – mindennapos az ilyesmi, ám az Ormánságban még ritka.

– Hány éve kertészkedik?

– Négy. Lehet, nem hangzik soknak, de az anyósomék már húsz éve csinálják. Családi a vállalkozás, együtt élünk, dolgozunk Szóval, tőlük tanultam majdnem mindent.

– Mitől választja Csányoszrót egy magafajta fiatal?

– Mindig is az Ormánságban éltem. Életem első húsz évében Sellyén. És nem vagyok képes elhagyni ezt a csodálatos vidéket. Nekem legalábbis csodálatos. Igaz, néhány évre elkerültem, amíg egyetemista voltam, ám a feleségem idevalósi, így nem sokat gondolkoztunk azon, hová költözzünk.


Forrás: Matey István

– Én azt hittem, kertész a szakmája…, mi tehát civilben?

– A civil szakmám rekreáció-szervezés és egészségfejlesztés. Nem röhög, jó?

– Nem, nem, de azért az vicces, mennyire távol esik attól, ami itt látható. És a tanult szakmájából hasznosítható valami a mostani helyzetében?

– Hogyne! A rekreáció-szervezési tudásom kifejezetten jól jön a fóliasátorban. Persze, a kertészkedéssel kapcsolatos szakértelem sem vonható kétségbe házigazdánk esetében. Az őt ajánló ismerősünk ugyanis főként azt hangoztatta vele kapcsolatban, mennyi mindenre kiterjedő szaktanáccsal távozott Komócziéktól – a néhány száz palántán kívül.

– A hozzáértők könnyen nevelnek paprikát, paradicsomot, de nem ez a jellemző. Legalábbis a Tenkes-környéki földeken gyakran megesik, hogy a kiültetett palántákból semmi sem lesz. Ezekről kap visszajelzést?

– Szintre mindenkitől kapok visszajelzést, aki itt megfordult. De általában nem visszajelentenek, hanem tanácsot kérnek, és ez jó. Már akkor igyekszem részletes útmutatással szolgálni, amikor megveszik a palántát. Persze, nem mindenkinek van rá szüksége. Elkezdem mondani, ám ha látom, hogy az illetőnek van jártassága, akkor annyiban hagyom.

– Azt is hallottam, hogy a biotermesztéssel kapcsolatban is kaphatunk ötleteket. Ezt is az öregektől tanulta?

– Ezt nem, de hosszú téli estéken, egy jó pohár bor mellett van ideje az embernek kiművelni a tudományát. Az internet egy végtelen könyvtár ugyebár. Ezen kívül vannak kollégák, akik szívesen megosztják a tapasztalataikat. Elhiheti, rengeteget kutattam a témát, hiszen az ember a hobbijával sokkal szívesebben foglalkozik, mint azzal, ami kötelező. Hát, így.

– Hobbi?! Ezek a böhönc fóliasátrak… hobbi lenne?

– Na, jó. Elismerem, mára kicsit kinőtte a hobbi-kategóriát, de még mindig úgy érdekel, mintha hobbi lenne, vagyis: nagyon.

– Akkor most jöjjön a közhely-kérdés: megéri?

– Abszolút megéri, ha az ember szereti és szeret sokat dolgozni.

– Érdekes, hogy ezt mondja. Annál is inkább, mert az Ormánságban rengetegen panaszkodnak, nincs pénz, nincs munka. Közben a mobilboltos utánfutójáról veszik a zöldséget, hátul a kert helyén meg vígan nő háromméteresre a gaz.

– Ez azért van, mert az emberek zöme egy időben lemondott a kertészkedésről. Mert olcsón tudta megvenni a zöldet. Egyszerűbb volt egy kiló paprikát kifizetni, mint termeszteni. Ahogy elnézem az árakat, ennek lassan vége. Már abból is észreveszem, hogy évről-évre egyre többen vesznek nálam palántát. Itt, Csányoszróban is elég nagy porták vannak, és azokat zömében művelik. Ezt segíti az önkormányzat is palántával, vetőmagcsomagokkal, kinek mi kellett.

A palántanevelés ilyentájt országszerte komoly biznisz. Az árak és a palánták minősége közti különbséget tán még Valentina Lisitsa sem tudná zongorázni. Siklóson olyan árus is akadt, aki 400 forintért árult paradicsom-palántát. Ráadásul a szakértők szerint jól átverte a vevőt a félméteres, már sok kis paradicsommal díszelgő palántával. Mint házigazdánktól megtudtuk, az ilyenek melegházi termesztésre valók, nem szabadföldbe. Nehezen viselik el, soká tart, míg kiheverik a kiültetést követő stresszt, ha egyáltalán… Érdemes hát életük korábbi szakaszában járó, virágot még nem hozott palántákkal próbálkozni.

– Mi alapján rakja össze a kínálatot?

– Az elmúlt évek tapasztalatai, kívánságai alapján. A három sláger a paprika, a paradicsom, meg a kígyóuborka. Ebben a sorrendben. A paprika fajták közül azonban többfélét is nevelünk. Itt ugyanis a divat járja; míg korábban leginkább a fehér fajtákat keresték, ma a csípős a módi. És minél csípősebb, annál jobb. Szerencsére, az igazi szörnyetegek, a habanerók, halapenjók jól érzik magukat a magyar ég alatt. Népszerűek is. Olyannyira, hogy idén már sokan kurrentálták nálam a világ hét legerősebb fajtáját, úgyhogy jövőre lesznek ezek is. Paradicsomból pedig a környékbeliek azt szeretik, amelyik nem nő az égig, nem hoz kétkilós termést és nem lesz üreges, mint az agyonhájpolt san marzano-k.

Míg beszélgetünk, az alatt kóborlunk a paradicsom, meg paprika-kölykök között. Ezeken kívül rendre feltűnnek színes, virágokkal tömött rekeszek, melyek jól jöhetnek védőnövényként a házikertben.

Hangok hallatszanak a fólia felől, felbukkan hát a Papa, Nagy József is, aki hallva veje büszkélkedő szavait, némi morgással igyekszik kontrasztot hozni a társalgásba.

– Lehetnének szebbek is – mondja –, de ebben a földben, eh… – legyint, majd lehajol, és közelről szemügyre vesz egy tálca paprikapalántát. Tapogatja, vizsgálgatja az egyébként gyönyörű és egészséges növénykéket.

A Papa maximalista és nagyon kritikus – súgja Ricsi, aki tisztelettudóan nem száll vitába az öreggel. – Nélküle itt meghalnánk. Iszonyatosan sokat dolgozik.
Papa – látva a diktafont –, nem akarja zavarni a diskurzust. Kisunokáját, az addig körülöttünk tipegő Hannát kézenfogva elballag, ám előtte még szemügyre veszi a fóliák előtt terpeszkedő motoros szivattyút. Ingatja a fejét, amiből jószerivel arra lehet következtetni, hogy a nap folyamán még azzal is lesz valami jobbítani való.

Mindenesetre kívülállóként, piaci tapasztalataink alapján elmondhatjuk, ritka szép palántákat borzol a szél, nyilván a magok kiválasztásán is sok múlik.

– Próbálok minél több békebeli magyar magot, illetve erdélyi magokat beszerezni. Ezeket életképesebbnek tartom, mint túlkezelt, modernizált társaikat. Azokat meghagyom a multiknak, meg a webshopoknak. Lehet kapni külföldi magokat is, például háromezerért tíz szem paprikamagot. Aminek jó esetben fele kel ki, vagy még annyi sem. Ugyanez igaz az uborkára is. Pedig nekünk, magyaroknak itt a szuper finom, bitangul ellenálló Mohikán. És nő, mint a bolondgomba!

– Lassan vége a palántaszezonnak. Mi lesz ezzel a rengeteg maradékkal?

– Van még egy darab földünk a falu határában, kiültetjük. Gyönyörű paprikánk lesz belőle.

– És mi lesz a sorsa annak a rengeteg paprikának?

– Mi lenne? Eladjuk. A minőségben biztos vagyok, imádni fogják. Ami meg nem megy el háztól, azt elvisszük egy feldolgozóba.

– Teljes vertikum? Egészen az ajvárig?

– A magtól a lecsóig .

– Mi a jövő?

– A jövő az, hogy megmaradjon a jelen. Persze, vannak komoly terveink is. Szeretnénk egy tisztességes méretű, korszerű üvegházat. Majd meglátjuk, lesznek-e rá pályázatok. Amúgy a vegetációs időszakban nem nagyon érünk rá ezen gondolkodni, annyi a kétkezi munka. Szeretem, szép, megéri, meg minden, de a melót itt nem lehet megspórolni. Ez nem megy home office-ban… – jelenti ki nevetve Komóczi Richárd, csányoszrói kertész, mellesleg rekreáció-szervező és egészségfejlesztő szakember.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!