Piaci körkép

2023.08.04. 17:30

Már az őszibarack is feltűnik a pécsi vásárcsarnok standjain

A piac egy színes forgatag, ahová minden évszakban öröm és élmény kimenni, de főleg nyáron, amikor csak úgy roskadoznak a pultok a gyümölcsöktől és a zöldségektől. Jelenleg még kapható dinnye, uborka, de már fellelhető egy-egy asztalon az őszibarack is.

Czeczon Enikő

Fotó: Löffler Péter

Végigsétálva a sorok között, csekkolva a termékeket, egy elsőre furcsa dolog került a látóterünkbe. A sok piros húsú görögdinnye között megbújik egy-egy sárga húsú is, de nem, nem sárgadinnyéről van szó. Sárga húsú görögdinnye kelti fel az érdeklődésünket, amelyről megtudtuk, hogy ugyan nem a térségben termett, de egy néhányan keresik itt is. 

Fotó: Löffler Péter

Íze édes egy kis savanykás beütéssel, de nagyon jól mutat színük miatt a piros húsú dinnyék mellett akár gyümölcssalátákban is. És a minap belefutottam egy érdekességbe is: a görögdinnyehéjából lekvárt lehet főzni. Amihez annyit kell tenni, hogy a külső, sötétzöld részt lehámozzuk, majd a fehér héjrészt apró kockákra vágjuk, majd az összetevőket – 1 kilogramm hámozott dinnyehéj, 40-50 dekagramm cukor, 1 darab citrom reszelt héja, 3 teáskanál fahéj, 3 teáskanál vanília kivonat – a lábasba dobjuk és addig rotyogtatjuk, ameddig el nem éri a kívánt állagot. Mikor a héjak megpuhultak össze is turmixolhatjuk, de maradhat darabosan is.

Fotó: Löffler Péter

Az őszibarack, ahogy Örkény István írja, „nyárvégi gyümölcs, az alkonyodó ég színeit viseli héján s bölcs gyümölcs, mert egy évszakot sűrít ökölnyi térbe”. Az őszibarack itt-ott már feltűnt a piaci asztalokon, amelynek igen jótékony hatásai vannak, mint például, hogy A-, C-, B- és E-vitaminokban gazdag, valamint kalcium-, magnézium- és káliumtartalma is igen magas. És nemcsak nyersen, hanem befőttként és lekvárként is isteni.

Fotó: Löffler Péter

 

Zöldségek, gyümölcsök árai a piacon (Ft/kg vagy darab, doboz, csokor) 

Zöldségek 
 

burgonya450–600/kg
fokhagyma1990/kg
karfiol590–690/kg
kukorica240–400/db
kelkáposzta650–750/kg
lecsópaprika490–590/kg
paradicsom590–690/kg
sárgarépa590–690/kg
uborka (kovászolni)580–650/kg
kapor350/csomag


Gyümölcsök 
 

alma450–490/kg
kajszibarack1190–1290/kg
őszibarack990–1290/kg
fehér szőlő1990–2190/kg
nektarin990–1290/kg
görögdinnye320–450/kg
sárgadinnye499–690/kg
szilva450–550/kg

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!