Bevizsgálás

2024.06.13. 12:00

A gomba több fajtája is hódít a vásárcsarnokban

A Pécsi Vásárcsarnokban is egyre több erdei gombát kínálnak az árusok, illetve visznek be megvizsgáltatni a gombaszakértőhöz a kirándulók egy-egy túrázást követően.

Czeczon Enikő

Kedvező időjárás esetén már májusban és júniusban elkezdődik a gombaszezon, és úgy tűnik, hogy a hőmérséklet és a csapadék megfelelő volt, mert a gombák csak úgy sorakoztak a csarnok hátsó asztalain, ahol még egy kiállítás is megtekinthető, Levéltitok címen.

gomba
Fókuszban a gomba
Fotó: Laufer L

Van olyan gomba, amit csak egyféleképpen lehet elkészíteni

Orbán Imre, a Pécsi Vásárcsarnok tapasztalt gombaszakellenőre elmondta, hogy a tárlatot kiegészítették egy kisebb vitrinnel, amelyben a Mecsekben található, frissen szedett gombákat állítják ki. A június 12-i vitrinben tizenegy, köztük ehető és mérgező fajták is láthatók voltak. A szakellenőr mesélt nekünk a fehértejű keserűgombáról, ami csak rövid ideig található meg a Mecsekben. Ez a fajta kesernyés íze miatt nem a legkedveltebb, de páran azért keresik, főleg azok, akik tudják, hogyan kell megfelelően elkészíteni: csakis sütve fogyasztható. Erdélyben vaslemezen készítik ezt a sült keserűgombát, amit aztán szalonnával, juhtúróval és hagymával tálalnak, mert így jön ki az igazi ízharmónia.

A Pécsi Vásárcsarnokban lehetőség van a hozzáértőknek és az amatőröknek is bevizsgáltatni a gyűjtött gombákat. Előző hétvégén nyolcvan, míg hétfőn százhúsz bevizsgálás történt, de volt már olyan, hogy száznyolcvanan is igénybe vették ezt a szolgáltatást egy nap alatt.

A szakellenőrrel folytatott beszélgetésünk során szó esett arról, hogy sokan csak elmennek az erdőbe, és letarolják a területet, mindenféle gombát leszednek, és olykor helytelenül is, például földestől, ami azért rossz, mert a lemezek közül ezt nagyon nehéz kimosni. Ez a fajta szedési módszer azért sem jó, mert minden gombának, még a mérgezőknek is megvan a szerepe a természetben, és nem szabadna leszedni.

Amikor a szakértővel beszélgettünk, épp egy férfi érkezett, hogy bevizsgáltassa a szedett gombákat, amelyeket ebédre szeretett volna a barátaival elkészíteni és elfogyasztani, de biztosra akart menni, hogy ehetők-e. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!