Gyenge hidegfront

2023.12.20. 08:20

Ködös idővel és ónos szitálással indul a nap

Forrás: MW

Fotó: Pezzetta Umberto

Szakadozóban levő frontális felhőzet vonul át északnyugatról délkelet felé, mely előtt a köd, rétegfelhőzet a legtöbb helyen felszakad, így kisüthet a nap. Ugyanakkor az Alpokalja szélárnyékos részein, a Dráva mentén, Borsodban és Szabolcsban továbbra is borult, párás, ködös idő valószínű. A frontfelhőzetből az északnyugati tájakon és az északi határnál előfordulhat gyenge eső, a ködös, rétegfelhős területeken szitálás, ónos szitálás. Az északnyugati szél élénk, főként a középső országrészben erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet a borult, ködös részeken 0 és +3, másutt 4 és 10 fok között várható. Késő estére -3 és +4 fok közé csökken a hőmérséklet.

Csütörtök

Nagyobbrészt erősen felhős égre van kilátás - reggel, délelőtt délnyugaton és északkeleten néhol még párás, ködös maradhat az idő. Gyenge eső napközben is előfordulhat helyenként, majd estétől jobban növekszik a csapadék esélye. A délnyugatira forduló szél a nap folyamán egyre nagyobb területen megerősödik. S csúcsérték 2 és 10 fok között alakul.

Péntek

Nagyrészt erősen felhős idő valószínű, hosszabb szakadozások inkább csak kevés helyen lehetnek. Többfelé valószínű csapadék: az északkeleti harmadban kissé növekszik a vegyes halmazállapotú csapadék esélye, másutt az eső a legvalószínűbb. Nagy területen megerősödik, helyenként viharossá fokozódik a délnyugati, majd az északnyugati, nyugati szél. Hajnalban általában -2, +6, délután 5, 11 fokot mérhetünk.

Orvosmeteorológia (koponyeg.hu)

Gyenge hidegfronti hatás terheli szervezetünket. A megfigyelések szerint ilyenkor a szív-és érrendszeri betegeknél mellkasi fájdalom, vérnyomás-ingadozás jelentkezhet, valamint a stroke kialakulásának kockázata is magasabb lehet. A frontra érzékenyeknél általános tünetként fejfájás, vérnyomás-ingadozás, szédülés jelentkezhet, valamint az epileptiform rosszullétek gyakorisága is megnőhet, a krónikus betegségek tünetei (ízületi fájdalmak stb.) is felerősödhetnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!