Frissítve!

2021.04.21. 14:53

Sűrű nap volt a Szigeti úton – balesethez, majd bűncselekményekhez riasztották a kékeket

Elég mozgalmas az élet ma a Szigeti úton, egymás után kétszer is riasztották a rendőröket a helyszínre. Először egy balesethez, később pedig a benzinkútra egy bűncselekmény miatt. Majd később még egy balhé alakult ki.

bama.hu

Fotó: B. Zs.

Lapunk megkereste a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőit az esetek kapcsán, akik az alábbi információkat közölték.

A baleset ügyében Szántó Valentin rendőr őrmester azt nyilatkozta, hogy egyelőre tisztázatlan okból egy motorkerékpár és egy személyautó ütközött a Szigeti út 33. szám előtt.

Az eset során úgy tudjuk, hogy a motor sofőrje könnyebb sérülésekkel megúszta a balesetet. A helyszíni szemle még tart, de torlódásra emiatt nem kell számítani.

Popovics Dejan rendőr őrnagy elmondta, hogy a benzinkúton jelenleg rendőri intézkedés van folyamatban. Egy bűncselekmény feltételezett elkövetőjével szemben lépett fel a hatóság.

Úgy tudjuk, hogy több rendőrautó is érkezett a helyszínre.

Frissítés (18:25) – Még mindig kint vannak a rend éber őrei

Immáron négy órája tart a rendőri intézkedés a Szigeti úton található benzinkút közelében. Mint a helyszínen lévő munkatársunk elmondta, két rendőrautó továbbra is villogva a helyszínen tartózkodik. Az utcán kisebb csődület alakult ki, sokan bámészkodnak.

Mint munkatársunk jelentette, a rendőrök helyszínelős overallban beöltözve rögzítették a nyomokat a helyszínen. Egy téglát jelöltek ki nyomként, mely a járdán hevert, majd bezacskózva elvitték. Feltételezzük, hogy a bűncselekményben szerepet játszhatott az említett építési anyag, talán még repült is egyet, hacsak nem a fáról esett le.

Fotó: B. Zs.

A helyszínelés fél hét után úgy tűnik, hogy véget ért.

Kiderültek a részletek – két balhé is volt (19:07)

Mint a rendőrök írták, április 21-én 13 óra körül Pécsett, a Szigeti úton egy 19 éves férfit fogtak el, majd állítottak elő a rendőrök a rendőrkapitányságra. A gyanú szerint a férfi a délelőtti órákban a Fülemüle utcában korábbi nézeteltérésük miatt összeveszett a testvérével, majd a vita során bántalmazta őt. A férfi ezt követően elhagyta a helyszínt. A 19 éves férfi ellen garázdaság, valamint zaklatás miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.

A rendőrök szintén a Szigeti úton, a Mol benzinkút közelében négy férfit fogtak el, majd állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy 23 éves férfi szóváltásba keveredett három másik férfival, amelynek során kölcsönösen bántalmazták egymást. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

Frissítés: A Borshoz videó is eljutott a balhéról.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!