Figyeljünk oda!

2023.07.10. 20:00

Egyre pofátlanabbak az internetes csalók

Már olyan is előfordult, hogy vevőként jelentkezett a későbbi csaló.

Zsigmond József

A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint ugrásszerűen megnőtt a internetes csalások mértéke. Az idén az első negyedévben összesen több mint négyezer esetben jártak sikerrel a bűnözők, akik több mint 3,1 milliárd forintot szereztek meg így. A legutóbbi internetes csalás ügyben a Tolna vármegye rendőrsége járt el. A gyanú szerint a bűnözők az országban többeket átvertek, volt akiket milliós kár ért. 

Az elkövetők különböző internetes hirdetési oldalakon (Marketplace, Jófogás, Vinted) eladásra kínált termékekre jelentkeztek, mint vevők. Az eladó egy olyan email üzenetet kapott, amely látszólag a hirdetési oldaltól, futárcégtől, vagy valamelyik szolgáltatótól származott. Az e-mailben az állt, hogy a terméket már kifizették, vagy esetleg tartozás áll fenn, amelyet az eladó egy linken a bankkártya adatok megadásával tud megerősíteni, vagy az adós a számlát így tudja kiegyenlíteni. 

– Mindig nagyon figyelmesen olvassuk el a kapott SMS-est, emailt. A nyelvtanilag helytelen megfogalmazás legyen gyanús, termék eladásakor ne fizessünk előre, válaszuk az utánvételt, és ne adjuk meg ismeretleneknek az adatainkat. Mikor eladsz valamit, neked kell pénzt kapni, nem te fizetsz – hívta fel a figyelmet a rendőrség egy videóüzenetben.

Baranyában is megtörtént, hogy olyan SMS-t kaptak, amely arról szólt, hogy a befizetését elutasították és azért kérik erősítse meg fizetési adatait. A rendőrség felhívta a figyelmet, hogy a bank, sem más hatóság, soha nem kér a banki adatokat, netbankos felhasználó nevet, jelszót, ha ilyen történik, bontsuk a hívást és hívjuk fel a bank hivatalos honlapján található ügyfélszolgálati telefonszámot. 

Véd a KiberPajzs

Az utóbbi időben az online térben elkövetett bűncselekmények számának növekedése miatt az Országos Rendőr-főkapitányság közös összefogást kezdeményezett a Magyar Bankszövetséggel, a Magyar Nemzeti Bankkal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetével. „KiberPajzs” néven internetes oldalt indítottak. A cél, hogy minél több emberhez eljussanak azok a prevenciós tanácsok, amelyek segíthetnek megelőzni, hogy csalók áldozataivá váljunk. Eddigi eredmények, aktualitások elérhetők a kiberpajzs.hu felületen. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában