Figyelnek a betörők

2023.07.24. 20:00

Veszélyes a nyaralás alatt fotókat posztolni a közösségi médiában

Itt a nyár, aki teheti, hosszabb-rövidebb időre elutazik nyaralni. Sajnos vannak, akik ezt ki is használják.

Zsigmond József

Illusztráció

Fotó: Brian A Jackson

Nemrég az egyik településen egy gyanús autóra lettek figyelmesek a lakók. Rendőrt hívtak, mert azt feltételezték, hogy az illető feltérképezi a környéket, hogy hová lehet betörni. A rendőrség kiment a helyszínre, de a furgon nem volt ott. A nyári időszakban sokan utaznak el hosszabb időre otthonról, és az üresen hagyott lakásba, házba hívatlan vendégek érkezhetnek.

– Ha hosszabb időre megyünk el otthonról, kérjünk meg egy megbízható szomszédot vagy rokont, hogy figyeljen oda a házra vagy a lakásra. Ürítse ki a postaládát, és gondoskodjon arról, hogy fennmaradjon a látszat, vagyis a lakás környezete keltsen olyan benyomást, mintha a tulajdonos otthon lenne 

– közölte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya, akik kitértek arra is, hogy a közösségi oldalak milyen veszélyt rejtenek. – Ha mindenféleképpen meg szeretnék osztani a nyaralás feledhetetlen pillanatait a közösségi oldalon, azt csak azután tegyék, miután hazaértek – említették meg.

A betörők leginkább olyan helyre mennek be, ahol semmiféle biztonsági berendezés nincs, emiatt javasolják a megfelelő biztonsági eszközöket, amelyek elriaszthatják a betörőket, mint például minőségi zárak, riasztórendszer vagy kamerák. Már egy álkamera is sokat segíthet, hogy elriassza a hívatlan vendégeket. Vagyonvédelmi szempontból szerencsésebb azonban, ha nemcsak kamerarendszerrel, hanem távfelügyeletre bekötött riasztóval is rendelkezik az ingatlan, hiszen ha az megszólal, a járőrök a helyszínre érkeznek.

Hangsúlyozták, hogy a besurranások megelőzése érdekében akkor is zárjuk be a kertkaput, bejárati ajtót, ha otthon tartózkodunk, és éjszakára se hagyjuk nyitva a földszinti nyílászárókat. Hasznos lehet sövénnyel, fákkal, dús növényzettel parkosított terület gyérítése az ingatlan bejárata körül, hogy az ne nyújthasson fedezéket a tolvajoknak.

Kifinomult technikával törnek be

Utazó betörők, így nevezik a rendőrök azokat, akik jellemzően nem konkrét tippre mennek, hanem országszerte a legkülönbözőbb városokban tűnnek fel, számolt be róla nemrég a rendőrségi Zsaru Magazin. 
Mint írták, az országban több ilyen ismert elkövetői csoport dolgozik, akik általában a társasházak legfelső szintjeit veszik célba. Sapkában, napszemüvegben mennek betörni, és nem a hagyományos ajtóbefeszítés módszerével próbálkoznak, hanem kifinomult technikával: zárfésűs módszerrel, vagyis a bűnöző a betöréshez készített eszközzel, a zárfésűkészlettel 10–20 másodperc alatt kinyit egy zárat. A Zsaru Magazin megemlíti, hogy a betörőkkel szemben viszonylagos védelmet nyújt, ha az ajtóra több különböző típusú zárat szereltetünk fel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában