Tolvajok

2023.09.15. 14:12

Több legyet ütöttek egy csapásra a rendőrök

Tolvajokat és egy többszörösen körözött férfit is elfogtak a baranyai rendőrök – olvasható a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán.

Bama.hu

A kép illusztráció

Forrás: Shutterstock

Fotó: Mike_shots

A Pécsi Rendőrkapitányság nyomozói a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival 2023. szeptember 13-án reggel két férfit és két nőt fogtak el egy pécsi, illetve egy bátaszéki lakásban.

A gyanú szerint egy 21 éves pécsi férfi és társa – egy 22 éves bátaszéki nő – 2023. augusztus 12-én délután egy pécsi drogériából parfümöket vitt el közel egymillió forint értékben úgy, hogy azokat a táskájukba rejtették.

A párost azzal gyanúsítják továbbá, hogy pár nappal később ugyanezzel a módszerrel egy másik pécsi áruházból konzerveket és kávét loptak el több mint kétszázezer forint értékben, amelyben segítségükre volt egy 16 éves pécsi lány is.

A rendőrök a tolvajokat előállították a rendőrkapitányságra, ahol mindhármukat gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. A férfi és az idősebb nő ellen – őrizetbe vételük mellett – lopás bűntette miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a járásbíróság szeptember 15-én elrendelt. A fiatalkorú ellen lopás vétsége miatt indult eljárás, ő szabadlábon védekezhet.

Az elfogás helyszínén tartózkodott egy 27 éves pécsi férfi is, akiről az igazoltatás során kiderült, hogy 11 elfogatóparancs volt érvényben ellene. Hazai, európai, illetve nemzetközi elfogatóparancsok alapján kereste őt a Pécsi Rendőrkapitányság, a Pécsi Járásbíróság és a Pécsi Törvényszék is többek között testi sértés, valamint információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás miatt. A rendőrök a férfit átadták a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet munkatársainak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a bama.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában