2024.05.17. 17:00
Megoldották a szituációt: iskolai verekedésnél is intézkedtek az iskolaőrök Pécsett
Májusban megrendezte a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság az iskolaőri szakmai versenyt Pécsett. Az eseménynek a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum Zsolnay Vilmos Technikum és Szakképző Iskola adott otthont, amelyhez együttműködő partnerként a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, valamint a Magyar Vöröskereszt Baranya Vármegyei Szervezete is csatlakozott.
Forrás: Baranya vármegyei rendőrség
A rendezvényt megnyitotta Szabó Péter r. alezredes, az ORFK Iskolapartnerségi Osztály vezetője, aki elmondta, hogy támogatja az innovatív baranyai kezdeményezést, és bízik benne, hogy hagyományteremtő jellegű eseményt indított el a főkapitányság, valamint abban is, hogy az első helyezést elérő csapattal július 1-jén találkozni fog Székesfehérváron, ahol a Horváth Sándor Iskolaőr Emlékversenyt rendezik meg.
Az ünnepélyes megnyitó után elrajtolt a megmérettetés. A versenyzők forgószínpadszerű állomásokon különböző feladatokkal szembesültek. Elméletben és gyakorlatban is tesztelték magukat: tesztlapot töltöttek ki, és különböző szituációs feladatokban is helyt kellett állniuk, hiszen az oktatási intézményekben egy-egy diákcsíny könnyen válik bűncselekménnyé, az interaktív helyszíneken az iskolaőröknek az elméleti tudásuk hasznosításával kellett megoldaniuk a váratlan helyzetek során felmerülő kihívásokat. Ezen feladatok között volt iskolai verekedés, valamint egy öntudataln állapotan lévő diáknak is segítséget kellett nyújtaniuk, továbbá egy tűzvédelmi-mentési gyakorlat során pedig ki kellett menekíteniük a folyosón maradt tanulókat.
A jó hangulatú rendezvényen, amelynek célja a csapatépítés, az iskolaőrök szakmai felkészültségének ellenőrzése, valamint az intézkedések készségszintű elsajátítása, a vármegyében található öt rendőrkapitányság iskolaőrei vettek részt.
A versenyt végül a Mohácsi Rendőrkapitányság csapata nyerte, a második helyezést a Siklósi Rendőrkapitányság szerezte meg, a harmadik helyen pedig a Pécsi Rendőrkapitányság végzett.
A legjobb elméleti versenyző Dohoczki Tünde (Siklósi Rendőrkapitányság), míg a legjobb helyzetfelismerő iskolaőr Fáy Judit Eszter (Mohácsi Rendőrkapitányság) volt.